Tartozol nekem

Most pénteken volt a bál.

Tényleg nem hittem el, hogy ilyen gyorsan teltek a rohadt napok. Még most volt karácsony...

Csütörtökön azt terveztem, hogy kitöröm a nyakam vagy a lábam, hogy ne kelljen megjelennem. Nem panaszkodtam, de minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy túléljem a hetet és a bált. A próbák sűrűbbek lettek én pedig minden egyes perccel jobban utáltam. Calum és Jenna mindig jól érezték magukat, ami kicsit bosszantott. Azt akartam, hogy mindenki szenvedjen, úgy ahogy én.

– Nem figyelsz – markolta meg a derekam Luke.

Csúnyán néztem rá.

Hogy a fenébe is figyelhetnék oda, amikor annyi minden járt a fejemben? Penny, a bál utáni  kirúgunk a hámból, a hétvége apuval Little Bayben...

Nevetni kezdett, gyengéden közelebb húzott magához és ismét felvette a lépést. Kezdtem csodálni Luke–ot a türelme miatt. Nem volt könnyű velem.

– Olivia megint elbaszta – morgott Hazel magára vonva a figyelmem. Pislogás nélkül bámult vissza, majd Luke karjaira pillantott. Mérgesen rántottam ki magam Luke szorításából.  Luke a karom után kapott és áthatóan nézett rám. Mintha attól tartott volna, hogy Hazel–nek ugrok. A kezem ökölbe volt szorítva, kifújtam a levegőt és elernyesztettem a kezem.

– Sorban a harmadik – jegyezte meg epésen Teala.

A megnyilvánulásaival elérte, hogy még jobban ne kedveljem. A múltkori pados vegetáriánus csevej után vegyes érzelmekkel gondoltam rá és a barátnőjére Louise–ra. Irritált, mint Katy. Mióta Ashtonnal jártam mindenki látott. Tényleg tudták, hogy ki vagyok. És előszeretettel beszéltek rólam. Még nem hallottam semmit, de a nézésükből láttam, hogy eltűnök, én leszek a téma.

– Mintha te nem szakítottad volna meg a próbát – vágott vissza Jenna élesen.

Jól esett, hogy a védelmébe vett. Hálásan néztem feléjük. Calum a kezét szorította, úgy néztek ki, mint egy pár. Egy tökéletes pár.

 A tömeget átitatta a vihar előtti hangulat, vibrált a feszültség. Mindenki arra várt, hogy a saját magam védelmére keljek. Azonban Luke elengedett, azt üzenve, hogy megbízik bennem, hogy nem tépem le senki fejét. Kihúztam magam és összepréseltem az ajkaim.

– Fáradtak vagyunk mind. – szólalt meg Luke hangosan. – Mindenki feszült az előadás miatt – tekintetét körbe hordozta az egybegyűlteken. Egyetértően bólogattak. – Kimegyünk húsz percre pihenni.

Sarah jóváhagyta egy bólintás kíséretében.

– Ne gyertek már vissza, lassan befejezzük.

Luke beletúrt a hajába és az ajtó felé biccentett.  Mogorván indultam el, Luke pedig halkan követett. Felmarkoltam a táskám és meg sem várva Luke–ot kisétáltam.

– Na, előröl – harsogta Sarah.

Elindult a zene, de még tisztán hallottam, hogy Teala megjegyzést tesz:

– Végre eltáncolhatjuk egyben...

A tánctársam felbukkant mögöttem, épp időben, még mielőtt elküldhettem volna melegebb éghajlatra. Luke nem hagyta, hogy megálljak. Éreztem a kezét a vállamon. A vállamtól fogva vezetett le a lépcsőn. Elutasítóan leráztam magamról, de nem szóltam hozzá.

Amikor kiértünk a parkolóba elindultam hazafelé.

–   Elviszlek – kiáltott utánam Luke. – De előtte szellőzöl.

Megfordultam. Luke, a kocsijának támaszkodott és a piercingjét mozgatta a nyelvével. Felvonta a szemöldökét, mire válaszoltam:

– Nem haza megyek. Kicsit sétálok előtte, szellőzöm... – próbáltam lerázni. Luke kiegyenesedett.

– Akkor jó, mert velem jobb szellőzni. És még haza sem sietsz – mosolygott önelégülten, ahogy sikerült ellenem fordítania az érveim. Intett, hogy tegyem be a kocsiba a táskám.

Meg sem moccantam.

– Luke, nem hinném, hogy ennyire hülye lennél – morogtam. – Vedd a célzást.

Luke szeme sem rebbent.

– A többiek gyakorolnak. Nélkülem. Mehetnék oda egyenesen, hogy csatlakozzak. De látom, hogy valami bajod van. Igazán megköszönném, ha befejeznéd a hisztit és végre beraknád a kocsiba a kibaszott csomagod. Talán magammal viszlek a próbára is, ha extra kedves leszel.

Csattogó lépésekkel sétáltam el az önelégült Luke mellett és bevágtam a táskám. Megfordultam.

– Luke... Ebbe fogunk szellőzni? – A ruhámra néztem. Az elnyúlt fekete nadrág és a pólóm igazán csábos kis szettet alkotott. Ashton–tól nyúltam le ezt a pólót szóval egy nagyon kicsit túlméretezett volt.

– Mi bajod Ash pólójával? – dugta zsebre Luke a kezét. – Különben is mióta érdekel, hogy mit gondolnak mások?

Elég régóta, csak senki sem veszi figyelembe.

Luke lassan elindult a park felé vezető úton. A gondolataimba mélyedve követtem. Luke mintha sejtette volna, hogy erre van szükségem, hallgatott. A parkban, mint mindig ott lebzselt a biciklis fagyi árus. Elég meleg volt ahhoz, hogy a fagyi percek alatt elolvadjon, és elég meleg ahhoz is, hogy kívánjam.

– Megdobhatna két gombóccal – néztem vágyakozva az unott fagyi árus férfire. A telefonján nézett valamit elmélyülten.

– Veszek, ha nem mentásat kérsz. Undorító – rázta ki látványosan a hideg. – Szóval?

– Mindegy, hogy milyen csak epres ne legyen.

– Mi bajod az eperrel? – botránkozott meg. – Az EPERREL?

Egy kisgyerek felénk pillantott.

– Az eperrel semmi – csillapítottam le. – Az epres fagyival van.

Luke zavartan bólintott. Szerintem fogalma sem volt, hogy miről beszélek.

– Te is ettél, amikor másnapos voltál?

– Nem, dehogy. Undorító íze van az eperfagyinak. Köze sincs az epernek az ízéhez. Inkább vattacukor vagy rágógumi íze van. Szóval ezért utálod a mentás fagyit? – vontam fel a szemöldököm.

Luke előhúzta a pénztárcáját és kihúzott egy bankjegyet.

– Mindenki magából indul ki – cukkoltam továbbra is.

– Ha nem fejezed, be nem kapsz semmit – morgott. – Ülj le addig, vagy tudom is én.

 Az egyik padnak erőteljes piros színe volt, valahogy kirítt a többi közül, így arra huppantam le. Törökülésben helyezkedtem el rajta és az eget bámultam. A felhőkre nézve mindig jobb kedvem lett. És ha jól viselkedek, akkor Ashtonnal is találkozhatok. Kihasználom Luke–ot, futott át a fejemen a gondolat. Én, Hemmings–et.

– Soha sem gondoltam volna, hogy erre a színűre fogsz épp leülni – jegyezte meg. Átnyújtotta a gyanúsan epresnek kinéző fagyit. Leült mellém.

– Na? – nógatott.

– Ha epres, akkor az arcodba fogom nyomni – figyelmeztettem és a számhoz emeltem.

Megkóstoltam, málnás volt, vagy cseresznyés. Kicsit megnyugodtam. Jóízűen folytattam.

– Tudod, nem gondoltam volna, hogy valaha is fagyit veszel nekem. Vagy egyáltalán valamit.

Luke kinyújtotta a lábait.

– Miért is?

– Egy seggfej vagy. És még tízszer nagyobbnak nézel ki – fejtettem ki, de kaptam egy hitetlenkedő pillantást.

– Bántottalak én valaha is? – kérdezte szórakozottan. – Mert nekem nem rémlik.

– Nem, de nem is voltál segítségemre.

– Edd meg és mehetünk. A kocsiba tuti nem ülsz be... az epres fagyiddal.

Megálltam és Luke–ra meredtem.

– Epres?

– Epres – válaszolta visszafojtott vigyorral. – Finom?

Luke arcába akartam nyomni.

– Ne, ne – röhögött a próbálkozásomra. Ha nem is sikerült az arcába nyomni, legalább a hajába sikerült juttatni.

– Gonosz vagy! – lökött el magától, hogy ne tudjak kenni a ruhájára is. Azonban Luke elfelejtette, hogy olyan könnyű vagyok, mint egy toll, és leestem a padról. A fagyit elejtettem, és pontosan az ölembe landolt.

– Karma – vonta meg a vállát.

– Remélem téged is elkap – morogtam és eltávolítottam magamról a fagyit.

Nem szóltam Luke–hoz, és ő sem hozzám. A szőke hajába ott meredezett a rózsaszín fagyi, akárcsak Ash pólóján. Próbáltam visszatartani a nevetést, de végül kitört belőlem.

– Nem vicces. Majd ha Ashton meglátja a pólóját, nem lesz kedved nevetni – bosszantott.

Megvontam a vállam. Az utcák elsuhantak.

– Tudom kárpótolni.

– Hallottam – mosolygott Luke.

Felvontam a szemöldököm.

– Remélem, hogy nem az iskolai informátoraidtól származnak az információid – fészkeltem be magam az ülésbe. – Nem igen megbízhatóak.

Luke továbbra is csak az útra szegezve a pillantását, mosolygott.

– Arra gondolsz, hogy az pletykálják, hogy döngetlek? – fordult felém. – Igazad van.

– Légyszi az útra nézz – emlékeztettem, hogy épp vezet. – És ne mondd ezt a szót, mert undorító. Miért ezt használjátok?

Luke megvonja a vállát.

– Miért mit mondasz? Szerelmeskedünk Ash? – és akkor elkezdett nevetni. Az egész arca felragyogott, a szemei csillogtak. Ha épp nem utálnám nagyon, akkor csak legyintenék rajta.

– Nem, nem kell, kérjem.

Luke abbahagyta a nevetést, de láttam rajta, hogy mennyire élvezi a célozgatást. Befordultunk az utcájukba, Luke pedig pillanatok alatt feltolatott a feljáróra. Kipattant belőle, amíg a biztonsági övvel bajlódtam.

– Különben is honnan tudod? – szegeztem neki a kérdést, ahogy végre kiszálltam. Megállt és megfordult. Hanyagul az autónak dőlt, én pedig ellenségesen meredtem rá.

– Te mondtad, Liv. Én csak célozgattam – oldalra biccentette a fejét.

– Egész héten perverz megjegyzéseid voltak Hemmings – szűkítettem résnyire a szemem. – Kizárt, hogy elszóltam volna akkor magam. Ash elmondta?

Luke nem mozdul, csak méreget, mintha azt mérlegelné, hogy mit válaszoljon. A világért sem haragudnék Ash–re, azért, hogy elmondja valakinek a dolgot. Én is elmondtam Jennának. De valahogy ebben a helyzetben kínos volt. Luke mégis csak többet van velem, mint Jenna Ash–sel.

– Mit? – kérdez vissza Luke.

– Azt, hogy Ashton kibaszott Irwinnel dugok – Luke arcán mosoly gyúl, miközben nem rám néz. Az indulat nagyszerűen feltárta a szókészletem sötét bugyrait is. Bárcsak visszaszívhatnám!

Még mielőtt a fejéhez vágnék valamit, hogy legalább nézzen rám, ha felforr miatta az agyvizem, de karok fonódtak a derekamra és egy a hátamon éreztem valaki szívdobogását.

– Kicsit hangos vagy – mormogja Ash a nyakamba. – Dugást emlegettél?

Hitetlenkedve fújtam ki a levegőt. Valószínűleg az egész utca hallotta.

– Pontosan – erősítette meg Asht, barátja. – Liv kielégítetlen. Tehetnél valamit a hölgyért, Mrs Irwin. Nem tud koncentrálni.

És az a pillanat, amikor még Ashton karjai sem tudnak egy helyben tartani. Kiszakítottam magam az öleléséből és Luke után vetettem magam. Az ajtó felé rohant, én meg utána. Nem csodáltam, hogy csak akkor értem utol, amikor már bent voltunk a próbaterembe. Ekkora lábakkal két lépés. Nekem pedig egy rövid kocogás.

Luke–nak csapódtam és a vállára sóztam. Nevetve hárította, kisebb-nagyobb sikerrel az ütéseim.

– Szemét! – vágom a fejéhez. Puff. – Mocsok. – Puff.

Ash megfogta a vállam és hátra húz. Szikrázó szemekkel néztem a szemétládára.

– Sziasztok – köszön Calum. – Jó látni titeket. Liv, még mindig feszült vagy?

Nevetés.

Ashton lehúzott a kanapéra,  én pedig hozzábújtam. Közben pedig bemutattam Calumnak. Ash háta mögött szolidan.

A terembe nem csak a fiúk, hanem Mag, Emily, Lily is ott volt. Mag, a seggfej Luke–ot bámulja, mire az oda megy és megcsókolja a barátnőjét. Ashton kicsit eltolt magától,  meg akart csókolni. A szemembe néz és összevonja a szemöldökét.

– Mi van? – kérdezi gyanútlanul.

– Mit keresnek itt?

Ashton megforgatta a szemeit.

– Calum hívta – suttogja. – Ballábbal keltél fel?

– Nem, kiestem az ágyból – horkantottam. – Nehéz ez a hét. Holnap lesz a bál.

Ashton pillantása a fagyi foltra téved.

– Mi történt? – kérdezi elég hangosan, hogy a mellettünk ülő Mag is érdeklődve nézzen felénk.

Kifújtam a levegőt és csúnyán néztem Luke–ra.

– Csak, mert Luke–on is van. Főleg a hajában. – Mag keze Luke hajába siklott. Luke lehunyta a szemét az érintés alatt.

– Semmi – morogtam, mert Luke nem válaszolt.

Mag láthatóan nem örült a válasznak. Ellenségesen meredt rám.

– Remélem jól szórakoztatok – mosolyog Luke–ra, minden kedv nélkül.

Luke válasz helyett megcsókolta. Mag keze a tarkójára siklott, én pedig úgy éreztem magam, mint egy kukkoló.

– Még maradunk egy fél órát és hazakísérlek – mondta Ash. Keze a tarkómra siklott és megszorította. Jól eső bizsergés futott végig rajtam. Ash mellkasának dőltem, és hagytam, hogy masszírozzon.

– Kocsival vagy? – kérdeztem, bár Ashton autója ott parkolt a ház előtt. Ash szórakozottan ül be.

– Igen, Liv – válaszolja mosolyogva.

Már kilenc is elmúlt, amikor végre elindultunk. Ne higgyetek soha Ashtonnak, ha épp az indulásról vagy érkezésről beszél.

– Itt tudnék aludni – motyogom lehunyt szemmel.

Ash felhúzta a fűtést, és az ülés is olyan kényelmes volt. Percek alatt el tudtam volna aludni.

Nagy sajnálatomra, azonban  kocsi megállt. Óvatosan kinyitottam a szemem.

– Hazaértünk?

– Nem, még nem – motyogja Ash.

Felültem és körbe néztem. Az utca ismerős volt, néhány sarokra volt a mienktől.

– Baj van? – pislogtam rémülten Ash–re.

Ash nevetni kezdett. Nem értem.

– Tartozol nekem – súgta.

– Mivel? – pislogtam értetlenül. – És miért suttogsz?

– Nem tudom – válaszolta egyszerűen. – Hülyén hangzana, ha normális hangnembe mondanám, hogy meg sem csókoltál?

– Nem, és valószínűleg megspóroltál volna egy szívinfarktust – morgom álmosan. – Ennyi?

Ashton áthajolt hozzám. Centikre megállt az arcomtól, a szemeimbe bámult, majd az ajkaimra.

– Ennyi – válaszolja halkan. – Nem láttalak két napja, és nem értem hozzád legalább egy hete. Nem oké. Tudom, hogy elfoglalt vagy, de megőrülök, szóval, hadd legyek egy kicsit önző.

Ismét a szemembe nézett. A szívem kihagyott egy ütemet, mert láttam rajta, hogy mire készül. És kicsit pánikba estem. Én is akartam, de nem itt. Nem most.

– Mennem kell – motyogom halkan. – Későre jár.

Ashton puha csókot lehelt a számra és visszahajol. Beindítja a motort, és egyenesen haza visz. Látom rajta, hogy legszívesebben egyenesen az ágyába cipelne, de inkább a kormányt markolja. 

A búcsúcsókot elnyújtottam, Ash pedig egyre feszültebb lett. Átkarolom a nyakát és puszit nyomok a borostás arcára.

– Szeretlek.

– Én is Liv.

– Holnap vége – nyugtatom. – Rendes kerékvágás.

Ashton felnyög.

– Messze van...

Megszorítom a kezét és hátrálok pár lépést. Beharapom az ajkam, de végül csak kibököm:

– Éjfél után tíz perc. Nyitva hagyom az ablakot – suttogom, és még mielőtt bármit is mondhatna, besietek a házba.