Lassíts

– Kivagyok – rogytam le Luke mellé a padlóra. A lábaim tiltakoztak az ellen, hogy kinyújtsam őket, de mégis megtettem. Luke nagyot húzott a vizes palackjából. Savanyún az üres palackomra meredtem.

Ha nem iszom meg a próba első felén, akkor még maradt volna. És az a szomorú, hogy még a komolyabb izzadás előtt mind kipisiltem.

Luke meglökött a vállával. Kérdő pillantást vetettem rá.

– Kérsz?

A félig teli – hú, optimista hangulatomban voltam – palackra néztem. Csak egy ici–picit haboztam. Elmartam, és kiittam a tartalmát.

– Meg se kérdezted, hogy megihatod–e – méltatlankodott jogosan.

Luke–ra néztem, nem fogom bevallani, hogy jó okkal piszkál.

– Azt hittem, hogy nem sajnálod tőlem – vontam meg a vállam.

– Nem is, de azért a jó neveltség...

Csúnyán Luke–ra néztem.

– Nehogy már Luke Hemmings papoljon a jó neveltségről.

Luke felvonta a szemöldökét.

– Maradjunk abban, hogy igen is udvarias vagyok. Előre engedlek az ajtóba, mint ahogy az úriemberek teszik.

Megforgattam a szemem.

– Persze, és szerintem a hölgyek nem tudják, hogy miért?

Luke beharapta az alsó ajkát, huncut mosoly terjedt szét az arcán.

– Igen, Lucas rohadt udvarias, ha valakit udvariasság címszó alatt megbámulsz hátulról.

– Én, nem... – morogta Luke, kissé elpirult nyakkal.

A hajába túrt és láttam, hogy gondban van. Csak egy kicsit húztam az agyát. A vállára csaptam.

– Még jó, hogy nem! Általánosságban beszéltem. Nagyon kivételesnek tekintelek most.

Luke vigyorgott, de nem válaszolt semmit.

A terem már kiürült, és mennünk kellett volna, de nem akaródzott. Fáradt voltam és szomjas.

– A barátnőd, hogy van? – doboltam a térdemen az üres palackkal. Semmi ritmikus ütem nem volt benne, így abba is hagytam. A csend azonban zavaró volt, újra a térdem püföltem a műanyaggal.

Luke lehunyt szemmel válaszolt.

– És a tiéd?

Megvontam a vállam. Mivel nem láthatta hozzá tettem.

– Te találkoztál ma vele.

– Na, látod ez a válaszom nekem is.

– De én nem láttam ma Mag–et.

– Én sem – vágta rá lazán.

– Amúgy mi a teljes neve? Meghan...?

Luke kinyitotta a szemét. Megfejthetetlen pillantással nézett rám. Nem akart válaszolni. Kiegyenesedett.

– Maggie Mertwood, de ne hívd a teljes nevén – válaszolta megadóan.

Ismét a falnak vetette a hátát, az izzadt karjaink összeértek. Luke a karunkra nézett, de elfordított a fejét. Én sem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.

– Hol találkoztál vele? – kíváncsiskodtam továbbra is.

Luke Hemmings pedig nem akarta kielégíteni a kíváncsiságom. Láttam rajta, hogy zavarják a kérdéseim. Az égért sem hagytam volna abba. Látszott, hogy Jenna mély hatást gyakorolt rám. Pofátlan vagyok, a végtelenségig.

– Nem fogysz ki a kérdésekből? – nyögött fel fáradtan.

Miért nem az az emberek vágya, hogy két óra próba után az idegesítő párja kérdésekkel árassza el és olyanról faggassa, ami abszolút nem tartózik rá? Na ugy–e?

– Nem – somolyogtam. – Oh, na, ne legyél ennyire magadnak való.

Megerősítésként meglöktem a térdemmel az övét. Luke megrázta a fejét.

– Miért érdekel annyira Mag? – tért ki a kérdés elől. Láttam, hogy miben sántikál. Hagytam, hogy elsodródjunk a témától.

Oldalra biccentettem a fejem.

– Mert a lányok ilyen kíváncsiak. És örülök, hogy van barátnőd. Aranyos lánynak tűnt, még ha le is akarta szedni a fejem.

Luke nevetni kezdett.

– Nem vagy népszerű a lányok körében Liv.

– Hát ez van. Még jó, hogy a fiúkra bukom.

És az ártatlan beszélgetésből, flört lett. Amit nem akartunk abbahagyni. Ha nem csengett volna a telefonom, akkor a fent való tudja, hogy mi következett volna. Hálás voltam a jelért, hogy ideje leállni.

– Igen? – kérdeztem, Jenna volt az.

– Nem hívtál tegnap – vágta a fejemhez. Luke mindent jól hallott. Horkantott egyet. – Liv, én nem értek már semmit. Hol vagy?

Csúnyán Luke–ra néztem. Ártatlanul meredt rám.

– Próba volt – válaszoltam, mert Jenna egyre dühösebb lett. – Holnap nem ér rá a suliban?

– Nem! A próbának vége, Liv... Mi a fenét műveltek?

A nyakam elvörösödött. És nem tudtam válaszolni.

– Jenna Fall, táncoltunk mi mást?! Ha nem ér rá, akkor találkozhatunk...

Jenna sóhajtott a vonal végén.

– Nem tetszetek nekem Lucas és Olivia. Nagyon nem. – Jenna ezt mindkettőnknek címezte a hegyi beszédet, mivel tudta, hogy Luke hallgatózik.

– Nem történik semmi, amit Liv nem akarna – szólalt meg pimaszul Luke. Csak olaj volt a tűzre. Jenna kocsisokat megszégyenítő módon káromkodni kezdett. Luke vállára csaptam, mire ismét a telefonomhoz hajolt. – Barátnőm van Jenna. Nem vagyok szemét.

– Ez nem vicc Lucas...Mi? – kérdezte megrökönyödve.

Luke arcán jól látszott a megbántottság.

– Mi bajotok azzal, hogy barátnőm van? – fakadt ki Luke. Nem jogosan. Fura volt elképzelni egy olyan lánnyal, aki olyan, mint Mag. Sőt akármilyen lánnyal, mint tartós kapcsolatban.

– Lucas igenis szemét vagy. Liv, maradjunk annyiban, hogy holnap rendesen beszélgetünk, nem csak bájcsevegünk, világos?

– Igen, anya – gúnyolódtam, mire Luke nevetni kezdett.

– De utállak – sóhajtotta Jenna.

– Nem kell kilencre otthon lenned? – vont kérdőre Ashton. Az iskola sötét parkolójában, Ash anyukájának a kocsijában ültünk. Válaszul megcsókoltam. Kezdett megártani, hogy csak hetente látom. Lassan átmásztam az ölébe, a csók pedig veszélyesen elmélyült. Ashton ujjai a tarkómnál pihentek. Ujjaimmal végig szántottam a haján, kicsit rántottam rajta. Sikerült kicsikarni belőle egy sóhajt. Nem akartam leállni. Ashton azonban másként látta. Finoman hátra tolt, a derekam a kormánynak nyomódott. Zihálva sepertem ki a hajam a szememből. Ashton mellkasa is fel–alá járt. Az ölére pillantott, majd megcsóválta a fejét. Láttam, hogy küzd azzal, hogy helyesen cselekedjen.

Én pedig nem akartam megkönnyíteni a dolgát. Visszacsusszantam az ölébe, nem törődve, hogy kényelmetlen lehet a helyzet.

– Nem akarom, hogy ... – a szava elakadt, amikor ráengedtem a teljes súlyom. Közel hajoltam.

– Mit nem akarsz? – suttogtam a fülébe.

– Liv, lassíts – zihálta.

– Miért? – kérdeztem ártatlan mosollyal az ajkamon. Ashton vállába mélyesztettem a körmöm. Utána nem igazán volt kedve beszélgetni.

Azonban, amikor a józan esze visszanyerte az uralmat leállt.

– Nem tudok eligazodni rajtad – morogta, és egyúttal visszatolt a helyemre. – Döntsd el, hogy mit akarsz Liv, mert nem fogom legközelebb vissza magam.

Beindította a motort, és kitolatott.

Duzzogva bekapcsoltam a biztonsági övem, a lábam pedig nemtörődöm módon a műszerfalra raktam, Ashton nem igazán szólt semmit. Az ülésbe süllyedtem, és kezdett elszállni az agyamról a köd. Az elsuhanó fákra összpontosítottam, mert nem igazán tudtam Ashtonra nézni szégyenkezés nélkül.

Ashton nem fordult be az utcánkba, hanem tovább hajtott. Megkockáztattam egy gyors pillantást Ashtonra.

– Nyugalom. Nem meggyilkolni viszlek – jegyezte meg komoran.

– Bien sûr – jegyeztem meg epésen.

– Hajlandó lennél az angolra szorítkozni? Sajnálatos módon képzetlen vagyok. Tudod semmi egyetem, csak érettségi.

Megforgattam a szemem.

– Semmi köze az egyikhez sem. Azt mondtam, hogy persze.

Ashton bevett egy kanyart. Lassan elhagytuk a kisváros ismerős részeit. Kissé aggodalom töltött el, hogy miért visz ki a városból, de befogtam a szám. Ashton zaklatottnak tűnt, pedig semmit sem követtem el. – Ha már ilyen szótár formádban vagy, akkor lenne két kérdésem is. Mit jelent a Je veux que Monopol, je veux le reste, és a  C'est fini, j'ai gagné?

Pár pillanatig csak pislogtam. Ashton megjegyezte őket. Még, ha nem is jól ejtette, tudtam, hogy mikor hangzottak el.

– Vagy valami ilyesmi. Beírtam a Google fordítóba, de hülyeségeket írt. Szóval?A monopóliumossal kezd, az a régebbi.

Egy halk sóhaj kíséretében kiegyenesedtem.

– Azt jelenti, hogy akarom a monopóliumot. A csók és a ...

Ash a szavamba vágott.

– A szex monopóliumot. Igen, emlékszem.

– A másik pedig: Én győztem, vége.

Ashton a gázba taposott és megelőzött egy autót. A világért sem idegesítettem volna, de úgy látszott, hogy menten felcsavarodunk a fára, ha ilyen tempóban vezet.

– Lassítanál? 

– Nem – válaszolt egyszerűen. Nem hittem a fülemnek. Mintha bosszantani akarna, még gyorsabban hajtott. Az agyam ellepték a szörnyű képek, és nem tudtam szabadulni tőlük. Remegtem, és rosszul voltam.

– Lassíts a francba! – köptem a szavakat. – Ashton!

Talán a hangom, vagy az arcom kényszerítette jobb belátásra, de lassított, és lehúzódott az út szélére. Meg sem vártam, hogy leállítsa a motort, kipattintottam az övem és kiugrottam az autóból. Két lépés után a villanyoszlop tövébe hánytam. A szegényes ebédem, ami egy pirítósból és egy narancsléből állt, a betonon hevert. Ashton az autó mellett állt. A kézfejemmel megtöröltem a szám és rámeredtem.

– Hogy van jogosítványod? Úgy vezetsz, mint egy holdkóros!

Ashton kissé megkönnyebbültnek nézett ki. Megvárta, amíg bekászálódom, majd megkerülte az autót és visszaült.

A beállt csend nem volt kellemesnek mondható. Ashton viselkedése zavart. Fogalmam sem volt, hogy mi a baja, és mennyire súlyos.

Ash az ablaknak dőlt, és a hajába túrt.

– Felhívod anyukád?

– Miről van szó? – kérdeztem óvatosan.

– Mondd, hogy Jennánál alszol – folytatta gondterhelten. – A suli hiányzásod elintézem.

Próbáltam megemészteni a hallottakat. Hiányzás? Mi van?

– Tessék? – nyögtem fel zavartan. – Ashton nem értek semmit...

– Csináld már – reccsent rám.

– Rohadtul nem tetszik a hangnemed, ne felejtsd el, hogy velem beszélsz. – Lehet, ha dühösnek tűntem, de mégis előhúztam a telefonom. Tárcsáztam anyut, és egy felszínes színjátékot előadva beadtam a szokásos mesét. A gyakorlat teszi a mestert. Még akkor sem jöttem zavarba, amikor megkérdezte, hogy a sulis cuccaimmal mi lesz.

– Oh, minden nálam van. Nem, nem terveztem előre. Holnap laza nap lesz és ott hagytam a füzeteim. Igen, köszi. Szia!

Letettem a telefont és az ölembe ejtettem.

– Remélem boldog vagy – morogtam.