Emlék zuhany

A zokogás, sírássá, a sírás megfékezhetetlen hüppögésbe fordult. Ashton magához szorított, éreztem, hogy megfojtom a viselkedésemmel, de nem tudtam egy árva szót sem kinyögni. Tulajdonképpen nem azért hagytam abba a sírást, mert megkönnyebbültem, hanem, mert bűntudatom támadt és elöntött a szégyen.  Szerintem senki sem számított a mai nap történtekre. Sem a lefekvésre, sem a görcsös zokogásra. Kibújtam a karjai közül és a fürdőbe vánszorogtam. Ashton tanácstalanul követett, de becsaptam az orra előtt az ajtót. Magamra zártam és próbáltam összeszedni magam. Nem ment, a légző gyakorlatok sem segítettek.

Húsz percig bírtam Ashon rimánkodását.

– Liv, engedj be – könyörgött Ashton.

Percek óta az öklével verte az ajtót, attól tartottam, hogy rám töri.

– Meztelen vagyok – érveltem együgyűen.

A válasz egy mély sóhaj volt.

– Én is – vágta rá kicsit megkönnyebbülve, hogy válaszoltam.

– Akkor öltözz fel – vetettem fel, remélve, hogy lesz egy perc nyugtom. Hallottam, hogy morog az orra alatt, de nem hallottam, hogy elment volna.

– Egyszer kijössz.

– Öltözz fel – ismételtem meg.

A biztonság kedvéért magamra tekertem a motel egyik fehér fürdőlepedőjét és az ajtóhoz léptem.

Ashton ismét a kilincsre fektette a kezét és megrázta. Nekifeszült, de hál' istennek a zár nem adta meg magát.

– Ha nem jössz ki... – fenyegetett.

Mély levegőt vettem és kinyitottam. Ashton szaporán pislogott, nem számított komolyabb ellenszegülésre. A legrosszabbra lehetett felkészülve. Állításával ellentétben, nem volt meztelen, egy szál alsó volt rajta. Nem haragudtam a kis hazugságáért.

– Betöröm – fejezte be a mondatát.

Kikerültem és sietősen a szobába siettem. Elfordítottam az arcom az összegyűrt ágyneműről és felkaptam a ruháim. Ashton minden mozdulatom figyelte. Egyik kezemmel a mellkasom előtt tartottam a fehér anyagot, a másikkal kihalásztam az ágynemű tengerből a nadrágom. Amikor végeztem, akkor egy hamis bizalomgerjesztő mosolyt villantottam Ashtonra és visszasétáltam a fürdőbe. Ashton azonban megragadta a csuklóm, és visszatartott. Dühös lettem, de lenyeltem a megjegyzéseim és finoman kihúztam a szorításából a csuklóm.

– Zuhanyozom egyet, ugye nem bánod? – A hangom csengése talán jobb belátásra térítette, azonban nem szólt egy szót sem. Hagyott elmenni. Elsétáltam, és magára hagytam

.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amint beléptem a fehér falú helyiségbe. A tartóra hajítottam a ruháim majd megfordultam. A lábammal behajtottam az ajtót magam mögött, azonban becsukni már nem volt lehetőségem. Ashton keze megállította a barna ajtót. Homlokráncolva néztem rá a vállam felett.

A torkomban dobogó a szívem, mert attól tartottam, hogy kiharcolná, hogy itt maradjon, nehogy megint bezárkozzam.

Az ajtóra csúsztattam a tenyerem.

– Ne zárd be – mondta komoran.

Bólintottam egy aprót és eltűntettem a közöttünk lévő rést. Viszketett a tenyerem, hogy megtegyem, de attól tartottam, hogy megharagszik rám. Azonban a kis ördög ott csücsült a vállamon. Ha bezárom, csak akkor jön rá, ha benyit. A fülembe dobolt a vér, amikor a zárra fektettem az ujjaim. Az ócska neonfényben ijesztően fehér volt a bőröm. Az ujjam elidőzött a zár fémjén, és lehunytam a szemem. Mérlegeltem, hogy mennyi az esélye, hogy lebukok.

– Komolyan mondtam – hallottam Ash fojtott hangját a fa ajtó túlsó feléről. Leeresztettem a kezem és megcsóváltam a fejem miközben hátraléptem. Mi bajom?

– Jenna, a francba is – hallottam ismét Ashtont. – Sírt...

A tudat, hogy felhívta Jennát kissé észhez térített. Visszanyertem a realitással való viszonyomat, de nem annyira, hogy kimenjek és megmagyarázzam a viselkedésem. Biztos lehettem afelől, hogy Jenna nem mond semmit. Akaratlanul is az én kis "titkomra" gondoltam és belém nyílalt a fájdalom. Zúgott a fülem, a vezetékekben áramló víz hangja is zavart. 

Belenéztem a falon lévő ovális tükörbe. Pocsékul festettem. Lefolyt a szemfestékem, a szemem vörös volt. Minden akaratom ellenére szörnyen festettem.

Gondterhelten léptem be a zuhanykabinba. A tartóra dobtam a törölközőt és megengedtem a vizet. Perceken belül belepett mindent a gőz. Úgy gomolygott a fullasztó hőségben, mint egy csapat szellem. A víz égette a bőrömet, vörös nyomokat hagyva az érintkezés helyén. Az első másodpercek a legrosszabbak, a bőröm viszketett, csípett, de nem törődtem vele. A forró zuhany nem bizonyult elégnek, hogy kimossa a fejemből a gondolataim. 

Nem hagylak el.

A kezem ösztönösen nyúlt a csap felé.

Ne aggódj.

Egy öt Celsius fokkal égetőbb lett a víz. Levegő után kaptam

Olivia, – gusztustalanul hallottam az elnyújtott i–t, a nevemben–, megteszed ezt nekem?

A hideg csempének döntöttem a fejem. Nem kaptam levegőt. Nem a párával volt bajom, hanem az emlékekkel, amelyek elzárták az agyam. A hátam a csempének vetettem és lecsúsztam. A víz verte a hátam és a fejem.

Ashton elmondása szerint zokogva talált rám. Magamon kívül voltam, egészen addig bőgtem, amíg ki nem szellőzött a fürdőből a gőz. Akkor kérdeztem meg, hogy:

– Miért jöttél be? – Erre én is emlékszem, mert ez volt a közvetlen emlék, a zuhanyba lépés után. Ashtonnal az ágyon feküdtünk, én állig betakarózva, mert rázott a hideg. Ashton csupasz mellkasa melegített valamelyest, de még így is fáztam. Mint kiderült a légkondi nagyszerűen működött a szobában, amíg én megpróbáltam megfőzni magam.

– Jól vagy? – kérdezte Ash. Bólintottam.

– Jenna azt mondta, hogyha ezt mondod, akkor nyilvánvalóan hazudsz.

Kénytelen voltam szó nélkül hagyni. Mélyebbre fészkeltem magam Ashton ölelésében, és mint szokás szerint megpróbáltam elterelni a témát.

- Miért jöttél utánam? – tetettem fel neki a kérdést. – Nem szép dolog rátörni egy lányra miközben zuhanyozik...

Ashton elengedett egy fáradt sóhajt. Óvatosan szembefordított magával.

- Láttam a szemeden a … – Lesütötte a szemét.A takaró mintáját tanulmányozta.

- Mit? – türelmetlenkedtem, de nem akartam mégsem tudni.

Felnézett, és egy keserű mosoly kíséretében válaszolt:

- Így néztem ki mindig, amikor festeni mentem…

Most már én is a takarót bámultam. Ashton a festés alatt a vagdosást értette. Soha nem tudja kimondani úgy, hogy ne halnék bele egy kicsit. A csuklóján lévő „műalkotásokra” néztem. Végig simítottam a hegeken, és úgy éreztem, hogy készen állok.

- Ash elmondok neked egy titkot… – A karjai megfeszültek, így sietve tettem hozzá. – Egy történetet, ami megmagyaráz mindent. Minden egy rohadt őszi napon kezdődött. És nem a sulira gondolok…