Zsúfolt hét

Morogva szálltam be Luke autójába. Az első táncpróbánk előtt voltunk és nagyon dühös voltam. Legszívesebben az ágyba bújtam volna, de nem lehetett. Nem lehetett meglógni a tánc „szépséges” rítusától.

– Hello napsugár – köszöntött Luke, aki velem ellentétben vidámnak látszott. Elengedtem a fülem mellett, a napsugaras megjegyzést. Bekapcsoltam a biztonsági övem, és a fejem az ablaknak döntöttem.

– Ennyire zavar, hogy a párod vagyok? – dobolt az ujjaival a kormányon. Éreztem a hangjában a rejtett sértettséget. A gázba taposott. Nem erre céloztam, egyetlen egy panaszkodásommal sem.

– Persze, hogy nem – válaszoltam lassan. – Nem tudod, hogy milyen borzasztó táncos vagyok. És utálom ezt a helyzetet. Én nem vagyok jó a parancsok teljesítésében. Ki nem állhatom, ha megmondják, hogy mit és mikor kell tennem. Egy hülye fehér habos ruhában – fakadtam ki.

Tényleg minden szabad percem a panaszkodás, és az ön sajnálat kötötte le. Sejtettem, hogy Calumnak és Luke-nak is, a kőkemény punk srácoknak is nehezére esik klasszikus zenére táncolni szmokingban.

– Nos, azért annyira nem lehetsz rossz... – próbált jobb kedvre deríteni.

Szó nélkül hagytam. Fogalma sincs, hogy mennyire rossz vagyok a páros dolgokban.

A csendet tökéletesen betöltötte a CD–ről szóló zene. Ash jobban szeretett beszélgetni, így jó érzés volt a csendben ücsörögni. A gondolataim elkalandoztak.

Lehunytam a szemem, hogy jobban elragadjon a zene.

– Hé Liv – rázott meg finoman Luke. A szemeim kipattantak. Körbenéztem, a suli előtt álltunk. Soha sem gondoltam volna, hogy felébredve egyből ezt látom meg.

– Bakker, elaludtam? – riadtam fel. A nyakam elzsibbadt. Nem is kérdés.

– Igen – nevetett rajtam. – Tíz percet aludtál. Rád fért.

Sietősen vettem magamhoz a csereruhám, és szó nélkül kipattantam az autóból. Felrohantam a lépcsőn, majd belegondoltam, hogy egyedül masírozom be a telt terembe. Így bevártam Luke–ot, aki ráérősen sétált felém. Egyedül nem sétálhattam be.

– Olyan frusztrált vagy, hogy az már aranyos – csóválta a fejét, ahogy előre engedett az ajtónál.

Hátra sem fordultam:

– Kösz.

– Én csak...

Megforgattam a szemem, de nem láthatta, mert mögöttem volt.

– Az ajtót, te idióta, nem szarkasztikus voltam. A szokástól eltérően – vetettem oda, amikor mellém lépett.

Luke szégyenlősen rám mosolygott. Lehetetlen volt nem visszamosolyogni. A belső feszültségem egy kicsit engedett.

Szapora léptekkel siettem be az öltözőbe. A szokásos poros szag fogadott, ami keveredett a többi lány parfümjével. Nem sajnálták magukra locsolni az biztos. A végzősök fele most próbált, a többiek pedig holnap kezdtek neki. Irigyeltem őket, jól lehet, hogy nem volt miért.

A ruhám egyszerű fekete trikóból és nadrágból állt. Kapkodva vettem magamra, késésben voltunk. Itt senki nem várt ránk. A legkényelmesebb cuccaim választottam ki, mert tudtam, hogy egy hamar nem szabadulunk. Amint kiléptem, észrevettem, hogy Luke is hasonló szerelést viselt. A többi pár furcsán méregetett minket.

Zavartalanul Luke–hoz sétáltam, aki lehajtott fejjel várt a sarokban. Két ide nem illő ember. Felszegtem a fejem, és szemügyre vettem a mosolygó és cseverésző társainkat. 

Sajnáltam, hogy Jenna és Calum nincsenek itt. Magányosnak éreztem magam, még Luke mellett is. Valahogy nem éreztem egésznek magam. Szerintme Luke sem, mivel olyan srácok voltak jelen, akik nem voltak elég menők Luke Hemmingshez, vagy tettek Luke Hemmingsre. Irigységből. Szerencsére Ethan és a párja nem a mi csoportunkban voltak. Ennyi kis jó a rosszban.

Megérkezett a tánctanárnő, aki roppant céltudatos volt.

Vörös lófarka a léptei ütemére himbálózott. Egyszerű ruhát viselt, ami nem volt elmondható a többi lányról. Kissé megkönnyebbültem, hogy nem kellett márkás ruhát viselni edzéshez. A terem végébe sétált és bedugta a telefonját. 

 A zenét beindította és mosolyogva körbetekintett. Mélyet szippantott az átporolódott levegőből, és megszólalt.

– Ah, végzősök! Wendy vagyok.

Luke keze bizonytalanul csúszott a derekamra. Próbálta utánozni Wendy minden lépését. Nem szívesen értünk egymáshoz. Kínos volt, és mindketten zavarban voltunk. És azonnal ki is szúrta a tanárunk. Megállt a mutatott mozdulat közben és felénk sétált. Szerencsére a többieket nagyon jól lekötötte a lépések memorizálása, így nem nézett ránk senki.

– Fiam, úgy fogod, mintha porcelánból lenne – sóhajtotta. Luke keze után nyúlt és szorosabbra fonta vele a derekam. – Szenvedély és odaadás!

– A másik kezed – megragadta Luke izzadt kézfejét és a kezembe nyomta. – Így.

A testünk összeért, az orrunk nagyon közel volt egymáshoz. Ha Ash látott volna, akkor bizony nem nézte volna jó szemmel. Luke kék szeme az arcomat kutatta.

– Menni fog, aranyfiú? – kérdezte mosollyal az arcán Wendy. Meghúzta a szoros lófarkát. Luke bólintott, ami nem volt a legmegfelelőbb gesztus, mivel még közelebb került a szája az enyémhez. A szívem hevesen vert és nem tudtam eldönteni, hogy az én tenyerem vagy a Luke tenyere izzad.

Rám mosolygott és már indultunk is.

Wendy visszaállt a helyére és megmutatta a többi részt. Két órán át megállás nélkül gyakoroltunk. Mindketten ellazultunk, és a vége felé kezdtem kissé élvezni dolgot. Hamarabb eltelt az a két óra, mint azt vártam. Az izmaim fenyegetően merevnek tűntek, amint a kocsihoz sétáltunk. Örültem, hogy nem gyalog kellett hazamennem. 

Az elkövetkező heteket felemésztették a táncpróbák – amik izomlázzal jártak –  és a tanulás. A vizsgák fekete felhőnként gyülekeztek a fejem felett. Minden percem beárnyékolta, hogy lassan itt a VÉG. Nagyon fáradt voltam, és képtelen voltam másra gondolni. Ash–t megint nem láttam. Luke nem veszi komolyan a táncot, mert mindig elvicceli, ha túl közel kerülünk egymáshoz. Apuval kell töltenem hamarosan a hétvégét. Még van tíz oldal biológiából. Matekből nem tudok semmit. Utálom az iskolát.

Ash nem igazán értette ezt a stresszt, aminek kitettem magam, de nem is érthette, hisz nem volt végzős. A napi találkozás és beszélgetés adag, heti egyre csökkent. Szomorú voltam, mert egyikünknek sem volt ideje a másikra. Én tanultam és próbáltam, ő meg a KFC – ben dolgozott teljes állásban. Ha találkoztunk, akkor nehezen váltunk is el.

– Hagyjuk abba – szóltam kifúltan. A vágy ott lengett körülöttünk, és egyre nehezebb volt féken tartani. Ash hagyta, hogy kiegyenesedjek, és egy puszit nyomott a homlokomra.

– Te lány beleőrülök, tudod? – nevetett.

– Mibe? – kérdeztem és próbáltam csillapítani a késztetést, hogy hagyjam a dolgokat elszabadulni.

A levegő túl sűrű volt, képtelenség volt normálisan levegőt venni.

– A játékot – suttogta. – De várok.

A vészcsengők beindultak a fejemben. A pánik hirtelen bukkant fel és megrohant egy két éves emlék. Egy nagyon nem kellemes emlék. Arrébb löktem Asht és az ablakhoz mentem. Szélesre kitártam, hagytam, hogy a levegő bejárja a szobát. Jól lehet, hogy melegebb lett, és fullasztóbb a levegő, de képtelen voltam ránézni Ashtonra. Muszáj volt távolabb lennem.

– Azt hiszem, hogy menned kellene – szólaltam meg halkan. Megfordultam, de nem néztem rá továbbra sem. Annyira féltem, hogy mit fogok látni a szemében. – Tanulnom kell.

Ash súlya alatt recsegett az ágy, ahogy felkelt. Az ágy szélén ült háttal nekem. Idegesen beletúrt a hajába, sütött róla, hogy ideges. Elszoruló torokkal figyeltem. Láttam, hogy nem érti, és éreztem, hogy egyúttal dühös is rám.

– Rendben – mondta elváltozott hanggal. Sikerült feldühítenem. A szememmel követtem a mozdulatait. Felállt, elvette a bandanakendőjét és egyszerűen elsétált. Imbolyogva követtem.

Ashton céltudatosan sietett le a lépcsőn, esélyt sem hagyva, hogy utolérjem.

– Ashton! – csattantam fel, amikor villámsebességgel belelépett a bakancsába. Hallottam, amint anyu a konyhában mosogat, de nem akartam, hogy Ash dühösen távozzon. Muszáj volt megmagyaráznom, vagy megpróbálnom.

Ashton felnézett rám, és várakozóan kiegyenesedett. "Szólalj meg" üzente a pillantásával. A konyha irányába pillantottam. Ashton lemondóan megrázta a fejét.

– Kifogás, igaz?

– Nem – válaszoltam élesen. 

Ashton a kilincsre fektette a tenyerét. Úgy tűnt, mint aki fontolóra veszi, hogy marad, de végül másként döntött.

– Viszlát, Debbie!

És kilépett azon a rohadt ajtón. Anyu visszaköszönt, én pedig hezitáltam. Jenna azt mondta volna, hogy hagyjam elmenni és megnyugodni. Soha nem lesz jó vége, ha utána megyek. Mély levegőt vettem.