Terápia

Megerőltettem amgam és hosszabban írtam. Véleményeket várok, hosszabban írjak?:D Véleményeket, mint mindig szerettel várom :) Jó olvasást.

– Mi a szart csinálunk? – kérdeztem idegesen.

Ashton komoly arccal meredt maga elé. Vártam, hogy kiokoskodja, hogy mit fogunk csinálni. Ha csak úgy kiállítok Ashtonnal a nyomomban a konyhába, akkor anya téves következtetést fog levonni. Én meg nem szeretném életem hátralevő részét a szobámban tölteni. Reméltem, hogy Ashton is érzi a dolgok súlyosságát.

A konyhában életre kelt a mikró, hallottam, hogy anyám ismét szólít. Sürgetően néztem Ashtonra. Felnézett.

– Mit mondtál franciául?

Hitetlenkedve felnyögtem. A tenyerembe temettem az arcom.

– Na? – nyaggatott tovább Ashton, mintha semmi gondja nem lenne.

– Megtudod, ha megoldjuk a helyzetet – vágtam rá és kiegyenesedtem.

Ashton összevonta a szemöldökét.

– Milyen helyzetet?

Elképedtem.

– Anyám lent vár, és nem sétálhatok csak úgy ki! – emeltem meg a hangom. Visszanyeltem a kétségbeesésem.

Ashton felegyenesedett és felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam és talpra állított. A vállamra tette a kezét és kiirányított a szobából. A gyomrom összezsugorodott, ahogy a konyha felé sétáltunk.

– Istenem... – nyögtem fel, ahogy odaértünk. Ashton a fülemhez hajolt.

– Nem lesz semmi gond. – Rámeredtem. – Imádni való vagyok. Engem mindenki szeret.

Mielőtt hozzávághattam volna a fejéhez, hogy a szerényt kihagyta, és hogy igazán ráférne az egójára akármi, beléptünk a konyhába. Anya háttal állt nekünk.

– Olivia, miért készítettél teát, ha itt hagyod? – A dorgálás hallatán Ashton elvigyorodott, én meg válaszul hasba vágtam. Rám kacsintott.

Anyu megfordult. Meglepetten nézett a hívatlan vendégre.

– Ms. Dufall, szép estét! – Ashton a bugyi leolvasztó mosolyával üdvözölte anyut. Megforgattam a szemeim. Anyu soha nem venné be. Immunis a boci szemekre, még, ha Ashtonról van is szó.

– Ashton, örülök, hogy látlak! – mosolygott. – Segíteni jöttél Oliviának?

Ashton csibészes mosollyal bólintott. Anyu pedig boldogan meredt rám.

– Nagyon kedves ez tőled. Olivia mostanában mintha kicsit elhanyagolta volna a kötelességeit – csiripelte anyu vidáman, de sejtettem, hogy mire céloz.

Megszerettem, volna védeni magam, de kénytelen voltam beismerni, hogy igaza van. Ezzel nem lehet vitatkozni. A tanulás volt a védelmem, ez foglalta le az időm, ez jelentette az álcám. Tedd büszkévé a szüleid, viselkedj jól, ne kerülj bajba, és mindig tedd azt, amit mondanak. Megfulladtam volna, ha még ennél is jobban korlátoltak volna. Így sem volt normális, és én csak most jöttem rá, hogy hiába vagyok tökéletes, akkor sem elég jó.

– Az igazság az, hogy szerintem néha már túlzásba is viszem a tanulást.

Anyu oldalra biccentette a fejét.

– Azt soha nem lehet túlzásba vinni, Olivia. Tanulni, muszáj. – Szólásra nyitottam a szám, de anyu már megfordult és az asztalhoz ment.

– Van csirke és saláta – mondta, lezárva a vitát.

Ashton asztalhoz ült, anyu pedig megmelegítette a csirkét. Ashton elképesztően idegesítő volt. Folyamatosan beszélt és a csirkét dicsérte. Már tele volt a hócipőm. Unottan turkáltam a salátám. Időközben megérkezett Brice és Katy is. Katy nyomban a szobájába masírozott, Brice pedig lerogyott a velem szemben levő székre.

– Édesem, gond van? – Anyu megszólítására megforgattam a szemem, mire Ashton megrúgott az asztal alatt. Dühösen meredtem a jobbomon ülőre. 

– Nyugodj már meg – suttogta Ash. A tányéromra fordítottam a tekintetem és dühösen rágtam. Anyu tovább faggatózott., mire Brice kifújta a levegőt.

– Oh kérlek fogd már be Debbie – morogta Brice, mire megállt a kezemben a villa. Anyu szemében láttam, hogy megsértődött. Nagyon. Én is megfeszültem. A bal öklöm összeszorítottam és kiengedtem. Párszor megismételtem ezt a mozdulatsort. Ashton lesütött szemmel ette a csirkét. Annyira dühítő volt Brice viselkedése, és, hogy pont Ashton előtt kellett ezt tennie. Anyám erős, és visszavág, őt nem féltettem, csak épp ez volt a gond. Nem akartam, hogy Ashton előtt kezdjék a vitájukat.

– Hogy? – Anyu mosolyogni próbált, az arca azonban komor maradt. 

– Unom, hogy folyamatosan kérdezősködsz. A lányom után voltam és kibaszottul nem vagyok boldog, szóval láthatod, hogy valami gond van.

– Most már tudom, hogy honnan örökölte Katy ezt a modort – csattantam fel. Brice rám nézett.

Anyu egyszerre tűnt kétségbeesettnek és dühösnek.

– Hogy mondtad Olivia? – Brice nem emelte meg a hangját, de éreztem a fenyegető élet. Nem, nem értette, hanem azt várta, hogy megváltoztassam. Lehetőséget adott. Én meg nem éltem vele. Kihúztam magam és a szemébe néztem.

– Katynek nagyon jó mestere voltál – mondtam tagoltan.

Láttam, hogy anyu küzdik egy pillanatig. Mintha eldöntené, hogy engem véd meg, vagy Brice–ot. Egy pillanatig sem volt kétséges a döntése. Láttam rajta.

– Olivia, hogy merész... – anyám mondandóját, Ashton szakította félbe.

– Elnézést, már elég későre jár és be kell fejeznünk a tanulást. – Ashton álcázott jókedvvel bökött meg. – Eszembe jutott pár ötlet a könyvről és utána kellene nézzünk.

Anyu becsukta a száját, és megadóan bólintott. Ashton megragadta a kezem és felhúzott.

– Köszönjük nagyon finom volt – mosolygott Ashton.

Úgy kellett kihúznia a konyhából, mert elborult az agyam. Csalódott voltam, hjogy anyám megint cserbenhagyott.

Ahogy távolabb kerültem a konyhától, annál kevésbé akartam valakit megütni. Ashton becsukta mögöttünk a szobám ajtaját.

– Mi a franc ütött beléd? – szegezte nekem a kérdést.

– Nem tudom, én egyszerűen... – felnyögtem és az ágyra roskadtam.

Ashton mellém ült. Reszkettem a  visszafojtott dühtől. 

– Megint cserbenhagyott – sóhajtottam, reszketeg levegőt vettem. – Egyre nehezebb visszatartani az indulatom. Annyira sajnálom, én nem hiszem el...

Ashton aggodalmas arccal figyelt. Majd hirtelen minden előjel nélkül megcsókolt. Olyan gyorsan történt, hogy már felettem tornyosult, mire feleszméltem. Pihegve néztem rá. A szívem zakatolt és remegtem, de nem a dühtől, hanem a visszafojtott izgalomtól. Ashton szemei csillogtak, a haja a szemébe hullott. Vigyorgott.

– Csókolj meg – kért. – Adj bele anyait–apait. 

Rám kacsintott.

Az ajtóra pillantottam. Ashton a az állam alá nyúlt és és maga felé fordított.

– Meg van oldva.

Felvontam a szemöldököm.

– Hogy? 

– Édesem a kulcsot benne hagytad a zárban, amíg meg, itt tomboltál, és elfordítottam. Nem hiszem el, hogy nem figyelsz rám, ejnye. Ezért büntetés jár.

Megszerettem, volna kérdezni, hogy mi, de Ashton megcsókolt. Ajkai a nyakamra, majd a kulcscsontomra tévedtek. A foga közé csippentette az érzékeny bőrt, és megszívta.

– Oké, elég lesz – szólaltam meg rekedten. – Meg fog maradni.

A kezem Ashton mellkasának támasztottam.

– Épp ez a cél – duruzsolta és ismét megtámadta a nyakam. A hajába markoltam, és  próbáltam eltolni. Nem mintha nem élveztem volna, de aggódtam, hogy mit szólna hozzá anyu. Ashton csak felnyögött, nem hagyta abba.

– Ashton Irwin, ne akard, hogy visszakapd – figyelmeztettem. Ekkor Ashton abbahagyta és közel hajolt az arcomhoz.

Lustán elmosolyodott.

– Kihívásnak vegyem Olivia?

– Vedd annak – mondtam magabiztosan, én sem álltam meg vigyorgás nélkül.

Közel vontam magamhoz, és megcsókoltam. Finoman megharaptam az ajkait. A fogaim közt morzsolgattam az alsó ajkát. Kicsit erősebben nyomtam bele a körmeim Ashton vállába.

– Hagyjuk abba szerintem – mondta kifulladt hangon.

Egyetértettem. Legördült rólam, és végre kaptam rendesen levegőt. Ashton vigyorgott, a reakciómon.

– Ideges vagy még? – nevetett, én meg elvörösödtem.

Kopogtak. Na, jó döngettek, ököllel az ajtón.

– Olivia, nyisd ki az ajtót! Én vagyok az anyu, beszéljük meg.

Felpattantam. A tükörhöz siettem, a nyakamon egy piros folt virított, akárcsak a kulcscsontomon. Az utóbbi biztos, hogy a hét minden napján végig kísér. Beletúrtam a hajamba és mély levegőt vettem. Hátra fordultam, hogy szóljak Ashtonnak, hogy foglalja el magát, mintha nem épp azt csináltuk volna. Ash azonban már a könyvvel a kezében nyugodtan feküdt az ágyon. Egyeseknek rohadt könnyű!

Kinyitottam az ajtót. Anyu persze azonnal berontott. A szívem hevesen dobogott, rettegtem, hogy valami elárul. Hiába nézett körbe, semmi rendkívüli nem fogadta.

– Ashton azt hiszem menned, kellene – szólalt meg anyu mérgében.

Ashton felnézett a könyvből.

– Igenis Ms. Dufall – mosoly, és anyu már el is tűnt.

Kikísértem az ajtó elé. Ashton szorosan átölelt és puszit nyomott a homlokomra.

– Viszlát, holnap – rám kacsintott. A gyomrom remegni kezdett. – ...rossz kislány!

Megcsóváltam a fejem és beléptem a házba. A lépcső tetején Katy várt. Halál komolysággal mondta:

– Tudom, hogy nem tanultatok. Oh, megcsípett valami? 

Katy hunyorgott, én meg beslisszoltam még mielőtt megnézhetett volna magának. Az ágyhoz sétáltam és elöntött a forróság, ahogy arra gondoltam, hogy percekkel ez előtt mi történt.