Kirohanás

Ashtonból folyamatosan előtört a gondoskodó ösztön. Mindig kedvesen hárítottam, de most az egyszer nem igazán bántam, hogy erőszakos volt a maga aranyos módján.

A hét olyan gyorsasággal telt el, hogy enni, és találkozni is alig volt időnk. Ashton jól viselte a hetet, én már kevésbé. Vizsga vizsgát ért, az évvége már csak hónapokra volt. Végzősnek lenni totál szívás. Ezzel nem lehetett vitatkozni. Ehhez az évhez képest, a többi év végig mulatott vakációnak tűnt.

- Ez elképesztően nem finom - közöltem Ashtonnal.

Vacsora hiányában, vett nekem egy pék sütinek álcázott szardarabot. Fogalmam sem volt, hogy ilyennek kellene lennie, vagy csak nekem furcsa.

A félig elpusztított kiflire meredtem, és legyűrve a furcsa előérzetem, ismét haraptam egy falatot.

Ashton mosolyogva karolt át.

- De édesen és enyhén fogalmaztál, hogy vettem egy szart - nevetett. - Ne edd meg! – figyelmeztetett.

Már szinte végeztem. Ám mégis jó kedvvel a kukába dobtam a maradékot.

- Ígérd meg, hogy ahogy hazamentél eszel. - ígértette meg velem Ash, az ajtóban.

Megforgattam a szemem és a kilincsért nyúltam.

- Enni fogok – mondtam, minden meggyőződés nélkül. Ash válaszul megforgatta a szemeit. Ha két ember sokat van együtt, akkor bizony átveszi a másik gesztusait. Ashton, meg az én rám jellemző szemforgatás.

 Tudtam, hogy mit szeretne, de nem akartam semmit megígérni. Nem akartam én lenni az, aki üres ígéretet tesz, pont neki. Nem érdemli meg a mellé beszélést.

- Ígérd meg! - erősködött. Megfogta a kezem és magához húzott. - Fogalmam sincs, hogy mióta élsz ilyen kajákon. Gondolom a suliban is annyit eszel, mint egy madár. Ha hazamész meg, tanulsz, és este pedig nem mész le. Vagy velem vagy. Liv, vegetáriánus vagy. Ha nem eszel, rendesen valami bajod eshet. Ígérd meg!

- Ígérem – sóhajtottam, hogy megszabadítsam mindkettőnket.

Az ígéreteket soha nem tartják be, de próbáltam eleget tenni a kérésének. Pokoli nagy volt az ellenkezőjére a kísértés.

Hazaértem vacsorára. Nagy sajnálatomra. Végül is az ígéretnek eleget tettem. Ettem. Meg balhét indítottam, de az mellékes. Ha jól emlékszem erre Ashton nem kért meg.

Hagytam a táskám a padlóra csúszni, miközben kibújtam a dzsekimből. Lesimítottam a hajam.

- Végre együtt vacsorázhatunk - ragyogott fel anya arca, amint kihúztam a széket és helyet foglaltam. - Mostanában keveset vagy itthon.

Nem tudtam, hogy erre a hétre, vagy úgy összességében arra a fél évre gondol, amióta Ashton és én egy párként létezünk.

Brice egyetértően bólintott. Hát persze. Nincs kit szekálni. Nincs kit befogni a házimunkára. Amióta Ashtonnal járok, kezd zavarni, hogy szolga vagyok a saját otthonomban.

- Igen, mert eddig nem mentem sehová – mondtam összekulcsolva a kezeim. - Még mintagyerek módjára "járok" el itthonról.

Katy felhördült. Szerencsére egész héten nem láttam, és valahogy elégedett voltam ezzel az állapottal. A hét kellemesen Katy mentes volt.

- A minta gyerektől messze állsz, azért.

Meglepetten néztem rá. Hozzám szólt, és nem tartalmazta a mondandója a ribanc, vagy egyéb kedves jelzőt. Azt hittem, hogy tényleg létezik olyan nap, amikor túl fáradt, ahhoz, hogy pillantásra, vagy szóra méltasson.

Persze, hogy észrevette.

- Ribanc, nem kívánt terhesség, hülye - egészítette ki a mondandóját szinte büszkén. Elismerésre méltó lett volna, ha három zeneszerzőt, vagy történelmi hírességet sorol fel, ilyen gyorsan.

- Na de Katy! - hüledezett Brice. - Az asztalnál ilyet nem mondunk!

Anyám komoran meredt a nevelt lányára. Láttam, hogy nehezére esik nyugton maradnia. Mély levegőt vett és nyugalmat erőltetett magára. A jókedve elpárolgott, mint aki most jött rá, hogy az élete nem tökéletes.

- Máshol sem - meredt Brice-ra jelentőség teljesen. - Világos?

Nem vettem magamra Katy szurkálódását. Biztosan nehéz napja volt. A kis boszorkák 24 órás munkaidővel rendelkeznek. Én sem bírnám.

A vacsora csupa húsból állt. Csirke, felvágott. Minden, ami az én kedvencem. Felnéztem a választékból. Brice bátorítóan bökött a villájával a csirke felé.

- Még meleg, vegyél.

- Köszönöm, még mindig vegetáriánus vagyok - válaszoltam hűvösen.

- Itt az ideje, hogy abbahagyd a bolondozást. A végén még valami komolyabb bajod lesz - magyarázta.

És igen, még mindig nem fogadta el, hogy én nem eszem húst. És úgy vettem észre, hogy a vita végére, már nem is a húsról beszéltünk.

- Eddig is megvoltam, köszönöm. Gondolj, arra Brice, hogy legalább nem kell rám költened - mosolyogtam gúnyosan. - Mindenkinek jó étvágyat.

Brice leplezetlen dühvel meredt rám. A hangja még nyugodt volt, de kihallottam, a mögötte rejlő igyekezetet, hogy úgy is maradjon.

- Amíg itt laksz, addig azt teszed, amit mondok - mondta komolyan.

Anyám villával a kezében megállt. Katy is abbahagyta az evést. Mindketten feszülten figyeltek. Katy túlzott figyelmet szentel a tányérján árválkodó borsónak.

- Brice a saját házunkban nem hinném, hogy lenne bármi szavad. – vágtám oda szenvtelenül. - Nem vagy az apám. Neveld a lányod, mert rá fér. Mint mondtam jó étvágyat.

Talán, ha pár hónappal ezelőtt történt volna, ez elrohanok és magamra zárom az ajtót. Vagy több mint valószerű, hogy el sem kezdődött volna a vita. Csendben maradtam volna és ettem volna valamit.

Mit sem törődve Brice elképedtségével, szedtem a krumpliból és azt ettem. Az adrenalin szétáradt a testemben. Veszekedésre készültem.

- Köszönöm a részem - mondtam és ott hagytam őket, amint végeztem. Senki nem válaszolt. Hagyták, hogy a szobámba menjek.

A gyomrom pörgött, és szédültem. Felsiettem a lépcsőn, és besiettem a szobámba. Ledobtam magam az ágyra. A szoba még órák után is forgott velem. Lezuhanyoztam jéghideg vízzel, de csak azt értem el, hogy fél órán keresztül rázott a hideg. Valamikor kimerészkedtem, hogy felvigyem a szobámba a táskám. Ekkor Katy sarokba szorított. Az ajtóm előtt állt, megtagadva a belépést. Eltaszítottam az útból és beléptem.

- Ne baszd el az esélyem Liv - morogta Katy. - Ne tedd tönkre az életem.

Megfordultam és a húgomra meredtem.

- Amikor én kértelek erre, mit tettél?

Katy összepréselt ajkakkal és villogó szemekkel meredt rám. Hátat fordítottam neki. Tudja ő is a választ. Ha megtehetném, se tenném tönkre anyám kiépített életét. Tudhatná, hogy nem bírnám ki, ha még egyszer anyám padlóra kerülne.

- Liv, ezt megbánod. Hidd el - sziszegte.

Egész éjszaka ébren voltam. A gyomrom háborgott, megállás nélkül rázott a hideg, többször rohantam a mosdóba, de csak öklendeztem.

Annyira álmos voltam, de ugyanakkor pocsékul is. Amint lehunytam a szemem, pár perccel később fel is keltem. A takarómba csavarodva izzadtan ébredten. Biztosra vettem, hogy van valaki a szobámba, de csak a lázas álmaim játszottak velem. Már egy pillanatig azt hittem, hogy elmúlt a rosszullétem, de tévedtem. Épp időben érkeztem meg a mosdóba. Térdre rogytam és a wc kagyló fölé hajoltam.

Reszkető kézzel töröltem meg a szám. A hideg csempének támasztottam a homlokom.