Válaszolj már

Skacok nagyon jól érzéssel tölt el, hogy ennyire édesek vagytok. 20 pipa, 5 megjegyzés. Szerintem megérdemlitek ezt a részt! :) Pipa, és megjegyzés jöhet, örömmel várom :)

A csók után még mindig lehunyt szemmel álltam, amikor kinyitottam a szemem, ellépett tőlem, nem szólt semmit, csak elindult.

– Várj már.

 Utána siettem. Továbbra is gyorsan haladt így szinte kocogtam mellettem. Fogalmam sem volt, hogy mit vétettem neki. Vagy mit vétett a világ, mert ha Egyszer Ashton Irwin hisztis volt, akkor annak valami oka volt. Én meg tudni akartam az okot.

– Ashton Fletcher Irwin! – mordultam fel lihegve, amint elegem lett a kocogásból. – Állj meg!

Hirtelen megállt, én pedig beleütköztem. Amikor rám nézett, kifakadtam, két kapkodó légzés között.

– Elárulnád, hogy mi bajod?

– Kérlek, ne kérj meg rá – sóhajtotta és a kezem után nyúlt. – Ma ne. Kérlek. Csak ma ne.

Akkor holnap. Akartam mondani, de láttam, hogy ez a "Ma ne." duma, nem a közeljövőre értetendő.

Így hát befogtam a szám.

Amikor Ashtonék házához értünk, behívott. Nem akartam bemenni, de erősködött így követtem a feljáróra.

– Ash, biztos, hogy jó ötlet?

Bólintott és maga után húzott. Visszatért a színe, és minden úgy tűnt, hogy a legnagyobb rendben van.

– Csak a testvéreim vannak itthon. Az öcsém és a húgom. Vagy egyikük sem.

Ashton előhalászta a kulcsait, és kinyitotta az ajtót.

A házuk kintről kisebbnek látszott, mint amilyen valójában volt. Ashton ledobta a cipőit és eltűnt a folyosó végén. Igyekeztem nem egyedül találkozni a testvéreivel. Kifűztem a cipőm és letettem az Ashtoné mellé. Felegyenesedtem, és elindultam arra, amerre eltűnt a vendéglátó barátom. A nappaliba érkeztem. Ashton nem volt ott, de nézni való az igen.

A fal tele volt aggatva fényképekkel. Ashton tíz évesen, a húga és az öccse kisbabaként. Megannyi esemény, de a szülőkről sehol sem volt kép. Tovább csodálkoztam, mint szerettem volna, így elindultam Ashton után. Újabb folyosó.

– Ash, hol vagy?

– Itt. – Kezében egy dobozos Colával közelített felém. – Tessék.

A kezembe nyomta. Az alumínium doboz zúzmarás volt. Az ujjaim azonnal átvették a hideget.

– Gyerünk a konyhába. Üljünk le – mosolygott és előre engedett.

A konyhában csak egy lámpa égett, a szemem lassan fogta fel a változást. Leültünk a konyhapulthoz. Amint kicsodálkoztam magam, ittam még egy kortyot.

Ashton vigyorogva figyelt.

– Mi van? – kérdeztem idegesen. – Nem szeretem, ha röhögnek rajtam.

– Semmi... Csak úgy ismerlek, mint aki képes eltévedni egy kétszintes házban. Még jó, hogy megvagy!

– Te hagytál ott! – vágtam a fejéhez. – Nem vagy épp egy jó házigazda!

– Tudod, meg is várhattál volna. Ki mondta, hogy gyere be?

Elnyílt az ajkam. Vissza akartam vágni.

– Te meg szólhattál volna, hogy...

Ashton felvonta a szemöldökét. Összecsuktam a szám. Nem tudtam befejezni. A viccelődés csendbe csapott át.

– Én azt hittem rosszabb lesz – szólalt meg hirtelen.

Értetlenül meredtem rá.

– Mi?

– A vacsora. – Ashton felpattant és a hűtőhöz sétált. Kivett belőle egy Colát. – Kérsz valamit enni?

Nem hittem a fülemnek. Éhes?

– Ashton, most jöttünk el a "nagy" vacsoráról, és éhes vagy?

Ashton a távolba révedt. Beszívta az alsó ajkát, majd becsapta az ajtót.

– Igen, éhes vagyok.

Azonban ismét leült, ahelyett, hogy eleget tett volna a hasa kérésének. Kinyitotta a Colát.

– Azért remélem nem szándékoztad levágni az ujjad – biccentett az alumínium dobozt szorító kezemre. – Tényleg mióta vagy ilyen béna?

Ércelődött velem. Nagyon is jól tudta, hogy miért voltam béna.

– Ne legyél seggfej – morogtam, és legszívesebben a fejéhez vágtam volna a félig üres dobozt. Vagy félig tele dobozt. Nem voltam valami nagy optimista abban a percben.

– Ki a seggfej?

Hátrafordultam. Egy lány állt az ajtóban, lófarokba fogott hajjal. Katyvel lehetett egyidős. Ashton nyomokban fellelhető volt benne. Az állása, az a hangleejtés. Szóval ő Lauren.

– Laur... – kezdte Ashton, és rám mutatott. – Ő itt Liv.

– Milyen név az a Liv? – kérdezett vissza.

– Milyen név az a Laur? – utánoztam.

Ashton pedig nevetett. Nem láttam a helyzet humorát. Nehéz elfogadni egy új embert a bátyja életében, és ő itt vigyorog.

– Fogd be! – szóltunk egyszerre Lauren–nel. Mire Ashton morgolódni kezdett:

– Ez a két nő fogja tönkretenni az életem.

Lauren bámult, analizált, és bámult. Végül belépett és leült mellém. Ajkai megfejthetetlen mosoly játszott.

– A nevem Lauren Irwin. A Lauren meg rendes név.

– A nevem Olivia Dufall. De szólíts Liv–nek. Ki nem állhatom a nevem. Szerintem az Olivia nem is rendes név.

És ekkor Lauren rám nézett. Vadul kutatott a szemével. Láttam, hogy megváltozott a viselkedése.

– Katy Dufall, nővére – jelentette ki, és Ashtonra nézett. – Jó fogás, bátyuskám.

– Ez fájt – nevetett feszengve Ashton.

Nekem már annyira nem volt kedvem nevetni. Hiába is mondtam volna bármit. Kiittam a Colám, és hallgattam.

– Nem hasonlítasz rá – jegyezte meg Lauren még engem vizsgálva. Valószínűleg a fellelhető hasonlóságokat keresett. Mindhiába.

– Habár mindkettőtöknek elég idióta pisze orra van. Ó, és gödröcskéd is van, mint neki.

Biztos, hogy nem akkor látta, mert mosolynak nyoma sem volt az arcomon. Utáltam az orrom, na meg a gödröcském, mivel Katyvel azonosított.

– Lauren, ezt most hagyd abba – mordult rá Ashton. – Liv–nek a mostoha húga, és még nem is hasonlítanak. Hagyd békén. Ha képes lennél az életben egyszer kedves lenni, akkor sokkal könnyebb lenne minden.

– Ashton, hagyd. Tényleg idióta pisze orrom van. – Felálltam a pulttól. A Colás dobozt a kukába hajítottam és kisétáltam a cipőmhöz.

Belebújtattam a lábam és a fűzőt, a szokásomhoz híven begyömöszöltem a bokám mellé. Nem szerettem megkötni.

– Jaj mááár – hallottam Lauren hangját. – Nem fogok bocsánatot kérni amiatt, mert tényt állapítottam meg.

– Még pedig fogsz. – Lépteket hallottam. – Miért szerinted nem szólhatott volna be Liv a ruhád miatt? Jesszusom, ez a mai divat? Liv, ez divat szerinted?

Épp megérkeztek. Laurenra néztem. Eddig észre sem vettem, hogy sortban és kivágott hátú pólóban van.

– Ashton fogalmam sincs mi a divat – vontam meg a vállam. – Hívj egy taxit.

– Nincs fogalmad a divatról? – Lauren elképedten meredt rám. – Hát...

– Menni szeretnék – közöltem Ashtonnal.

Ashton felhúzta a bakancsát. Felvontam a szemöldököm.

– Hová mész Ashton? – Lauren a bátyja után jött.

– Hazakísérem. Vigyázz az öcsédre, amíg anyuék.. – Ashton a homlokát ráncolta, a derekam köré fonta a karját. – Vigyázz rá, itt vagyok pár perc.

Még mielőtt Lauren tiltakozhatott volna kiléptünk az ajtón. Ashton elengedte a derekam és átkarolta a vállam. Lauren szavai a fejemben csengtek. Akaratlanul is megérintettem az orrom. Ashton észrevette.

– Imádom az idióta pisze orrod. Nem vitatkozunk ezen. – Fojtotta belém a szót. – Meg a gödröcskéid. Ha nem lennének, nem is szeretnélek.

Tetettet sértettséggel löktem le magamról a kezét.

– Ha egy nap arra ébredek fel, hogy eltűntek a gödröcskéim, akkor biztos lehetek, hogy már nem szeretsz? – kérdeztem vigyorogva.

Ashton a kezem után nyúlt, de futásnak eredtem.

Nem bírtam sokáig. Az utca végéig sikerült elérnem. Amikor megfordultam lelassultam és elkapott. Megragadta a kezeim és közel húzott magához. Az orrunk összeért.

– Tudod, van egy néhány dolog, amit szeretek benned. A gödröcskéiden kívül. – Pimasz mosolyt villantott rám.

– Ashton! – visítottam, de elhallgatatott egy csókkal.

Amint beléptem a szobámba és az ágyba zuhantam jutott eszembe, hogy Ashton nagyszerűen elterelte a figyelmem a viselkedéséről. Vissza emlékeztem minden egyes pillanatra, de nem jutottam többre. Ashton viselkedését kiváltó ok, a baleset után történt. Vagyis ez után nem sokkal történt valami. És akkor jutott eszembe Katy. Végig ott volt. Mi van, ha ő mondott, vagy tett valamit?