Lefoglaltak

A hét gyorsan letelt. Kedd reggel kész idegbeteg voltam. Reggelizni sem volt kedvem. Ahogy a hűtőbe keresgéltem eldöntöttem, hogy még sem vagyok éhes. A gyomrom még az étel látványától is felfordult. Lemondóan becsuktam a hűtőszekrény ajtaját és a vállamra lendítettem a táskám. Elrendezgettem a szíjakat, hogy ne vágjon a vállamba. Brice felhajtotta a kávéját, és a kezébe vette a kulcsokat.
– Elvigyelek? – kérdezte.
– Nem, kösz – hárítottam mosolyogva.
– Nem is tőled kérdezték – sétált el mellettem Katy. – Lúzer módra sétálj csak.
Brice nem szólt rá Katy–re, de hiába is vártam. Brice eltűnt a konyhában, addig én a csodálatos Katykével maradtam. Rám nézett. Kifújta a levegőt és a seggét riszálva kisétált az autóhoz.
– Nehogy elhízz. Rád férne a sétálás! – szóltam utána, mire megfordult és bemutatott.
– Nehogy elfelejtsd, hogy ma jön át! – Hallottam anyu hangját.
– Nem felejtem el – mondta nevetve Brice. – Szia, édesem.
Örültem, hogy mégsem reggeliztem. Megvártam, amíg Brice és a lánya elhajt.
– Szia, anya! – köszöntem el.
Hiába vártam a válaszra. Kiléptem a házból. A hőség arcon csapott. Az orromra toltam a napszemüvegem és elindultam. Még csak nyolc óra, és már elviselhetetlen a hőség. Kész élvezet ilyenkor iskolában lenni. Egy pillanatig vágytam a légkondicionált autóra, de nyomban el is ment a kedvem, mert akkor Katyvel kellene utaznom. Ennyit nem ér a hűvös műlevegő, jól lehet melegem, van.
Elővettem a telefonom, és írtam Jennának egy üzenetet.
"Hol vagy?"
"Bocs, de már lefoglaltak"
Ki foglalt le? Épp befordultam a sarkon és választ kaptam a kérdésemre.
Ashton várt az utca végén. A meleg ellenére is fekete bakancsot viselt, hosszú tapadós farmerral. A pólója Nirvana imádatát hirdette. A napszemüvegét az orrára tolta és elnyomott egy mosolyt.
– Szólhatnál, ha ezt csinálod – jegyeztem meg néhány lépésnyire tőle.
Beszívta az alsó ajkát.
– Hmm...mintha valaki nem kapott volna Happy Mealt – nevetett.
A gyomrom megkordult, és a sült krumpli gondolatára. Zavarom ismét panaszos korgás szakította félbe.
– Nem ettél? – Ashton már meg is válaszolta a kérdését. Kár is lett volna tagadni Az órájára nézett. – Rendben. Van még tíz percem beléd tömni egy burgert és egy adag krumplit.
Bólintottam, habár az előbbit inkább magának, nem nekem mondta. Elfogadtam Ashton kezét.

A McDonalds–ban iszonyat hosszú volt a sor. Ki a franc gondolta volna, hogy néhányan itt veszik a reggelijüket? Ashton előrenyomakodott a pultnál, vonszolva engem magával. Lehajtottam a fejem, mert az emberek elégedetlen morgásba kezdtek. Ashton mit sem törődve állt meg a pult legtávolabbi sarkában.
– Hé, Liz! – kiáltott.
Egy húsz év körüli McDonalds feliratos pólót viselő lány közelített felénk.
– Ash! – mosolygott rá.
Kívülállóként megtudtam állapítani, hogy ennek a csajnak nem közömbös Ashton. Ezért még erősebben szorítottam a kezét. Liznek, hosszú, lófarokba fogott, barna haja volt, csokibarna szemei, fahéj színű pöttyökkel. Mosolygott ránk, mint aki megnyerte a lottót. Na, meg persze voltak gödröcskéi.
– Liz, kérek egy Happymealt, és... a szokásost.
– Ashton, nem... – kezdtem, de elcsitított. Ráébredtem, hogy fogalma sincs, hogy vegetáriánus vagyok. Gondolom másra gondolt, mert csak ennyit mondott:
– Elrendezzük.
Liz biccentett, majd rám nézett. Eddig azt hittem, hogy nem tudja, hogy jelen vagyok, de a pillantásából ítélve nagyon is jól tudta, hogy ott vagyok.
– A húgodnak lesz a Happymeal?
Persze, hogy rám értette. Az ajkam összepréseltem, és Lizre néztem.
Megfordult vakkantott valamit a kollégájának és már a kezében volt a rendelésünk.
– Tudod, hogy Lauren... – kezdte Ashton, amikor visszatért hozzánk, de Liz leintette.
– Tudom, haver – mosolygott. – Ő itt Olivia Dufall. Helló csajszi – intett. Mivel nem reagáltam hozzátette. – Vicceltem.
Honnan a francból tudja a nevem?
– Honnan...?
Liz felélénkült, mintha erre várt volna. Mit sem törődve a felháborodott sorral, és a munkatársaival, elmesélte.
– Szóval... – kezdte erőteljes akcentussal. – Van az a csaj, Beth, – Liz vadul gesztikulált. –  Tudod, Ash, bolond Beth...
Ashton bólintott, jelezve, hogy tudja kiről, van szó. Én pedig zavartan hallgattam a történet folytatását.
– Rendelt két adagot, a kövér riban... – Ashton megköszörülte a torkát, mire Liz úgy folytatta, hogy: – csaj. Na bejött, és nem egyből azzal toldta meg a rendelését, hogy hallottam–e, hogy Ashtonnak van egy csaja. – Rám nézett. – Olivia Dufall. Erre mondom én, hogy az kizárt. Nem Ashton, nem azért mondtam, mert nem lenne lehetséges, de ki akartam szedni abból a ri..csajból, hogy mit szemétkedik a hátad mögött. Nem kellett sokat várnom, mert azonnal el is panaszolta, hogy...
Ekkor hirtelen abbahagyta és rám nézett.
– Bocsáss meg, de szó szerint idézem. A kis ringyó elcsavarta a fejét. Azt hitte, hogy majd lekopik Ashy–ről – Liz vékonyabb hangon ejtette ki Ashton becenevét, sejtem, hogy Bethet, akarta utánozni – miután végre Luke is belép a képbe. Jól lehet, most már tudom ki az a Luke, de nem hittem volna, hogy lecserél Olivia, rá. Egyezik az ízlésünk, csajszi – rám kacsintott.
Liz fecsegése miatt a gyomrom még inkább összezsugorodott. A sült krumpli szaga egyszerre fojtogató volt, és nem étvágygerjesztő. Ashton elérkezettnek látta az időt, hogy lelépjünk.
Amikor kiértünk, átnyújtotta a Happy Mealem. Forgó gyomorral vettem át. A szagtól ismételten hányingerem támadt.
– Nézd, ne vedd komolyan Beth–et, vagy Lizt. – Erőtlenül bólintottam, továbbra is a földet bámultam. – Nézd, azt hiszem, hogy jobb lett volna, ha megállunk egy kisboltban – sóhajtotta.
Mélységesen egyetértettem.

Amint megérkeztünk az iskolához elmúlt a hányingerem. Talán a tiszta levegő átmosta az agyam, de jobb fényben láttam a dolgokat. Beth nem érdekelt, de azért mégis. A vacsora gondolata pedig olyan közeli volt, hogy legszívesebben megállítottam volna az időt.
– Azt hiszem, még van bő tíz percünk belapátolni ezeket. – Ashton a padra dobta a papírtasakját és helyet foglalt. Mereven magam elé nézve ültem le. Ashton a szokásos menüjével foglalkozott, így nem látta az arcomra kiülő undort, amint előhalásztam a hamburgert. Az asztal sarkára tettem, majd elővettem a krumplit és majszolni kezdtem. Időközben előbányásztam az ajándék játékom, ami egy plüssminyon volt, könyvvel a kezében. Aranyos volt. Ez volt az első ajándékom Ashtontól. Még ha nem is tudta.
– Nem szereted a sajtburgert? – bökött az asztalvégében álló kis csomagra.
Megráztam a fejem.
– Vegetáriánus vagyok.
Elképzeltem, hogy hogyan reagál majd. Az emberek többsége szánalmasnak tekintette az egész ügyet. Folyamatosa azzal győzködtek, hogy ezzel nem megyek semmire. Mások pedig úgy tettek, mintha ez lenne a legidiótább döntés. Halált jósoltak, és betegségeket. Nagyot nyeltem. Reménykedtem, hogy Ashton inkább szánalmasnak tart, mintsem egy potenciális hullának. Még, ha nem is voltam az.
– Sajnálom. – Elvette a kis csomagot és a tasakja mélyére, süllyesztette, mintha tudta volna, hogy zavar. Elővette a krumpliját és elém, rakta.
– Szólhattál volna azért. Vehettünk volna, salátát vagy tudom is mit. Nekem rendben van a két burger, jó lesz így.
– Én akartam szólni – vetettem közbe, és az új sült krumplit kezdtem el enni. – Csak lehessegettél.
–      Nos, legközelebb tudom, hogy mit veszünk.
Ashton előhúzta a két kis burgert, ami szerintem édes kevés volt számára. Óvatosan lefejtette a zsírpapírt, majd hirtelen rám nézett.
– Zavar, hogy megeszem? – A kérdése kibillentett az egyensúlyomból. – Ha gondolod, megehetem később is...
– Ó, dehogy! Addig nincs bajom, amíg nem én, kell, megegyem.
Megkönnyebbülten harapott a hamburgerbe. Közben pedig kitárgyaltunk a vegetáriánus létem.
– Hú, hát ez klassz. Szeretem, ha valaki elhivatott valamivel szemben – jelentette ki. – Ne add fel az elveid.
Csengettek, ideje volt mennem. Hálásan öleltem át. Elfeledtette, hogy egy próbára tevő este előtt állunk. Amin nem nekem kellett helytállnom, hanem Ashton–nak.



Anyu beállította az egész családot takarítani és rendet rakni. Katy dühösen porszívózta a nappalit, amíg én az ablakokat tisztítottam. Brice anyának segített a konyhában.
– Te átkozott liba – morogta, és megrángatta a porszívó zsinórját, mert nem ért el a kanapéig. Egészen addig azt hittem, hogy a porszívót szidja, amíg hozzá nem tette. – Jön a barátod. Oh, Ashton így, Ashton úgy. Brrr..Ha én hoznám el Joeyt, akkor botrány lenne...
Nos, Katy elszólta magát. Joey a sulimba járt, tizedikes volt. Igazi tapló volt, pont Katynek való. Tudtam, hogy ez az információ még hasznomra lehet, habár soha ne árulnám be anyunak, vagy Brice–nak. Ennek az oka egyszerű: nem hinnének nekem, és Katy haragja pedig pusztításra lenne képes. Azonban ezt Katynek nem kell tudnia.
– Joey? Hm... – kezdtem, mire Katy megpördült és mérgesen rám meredt. – Nehogy szólj egy szót is te ribanc! Megkeserülöd!
Higgadtnak kell lennem. Provokatívan elmosolyodtam.
– Katherine. Ajánlom, hogy az egész vacsora alatt befogd a kis pletykás szád, mert te bánod meg. Jól lehet, hogy anyám kivételezik veled, de hidd el  hogy ha megnesszenti, hogy pasid van, ne adj Isten még azt is, megtudja, hogy nem vagy szűz, akkor nem fog kegyelmes lenni. Hidd el, az anyám tudom. Ne legyél kígyó ma este, rendben? – Édesen mosolyogtam és kisétáltam a szobából. Katy a földhöz vágott valamit, és mérgében felordított, a porszívó zaja elnyomta a sikolyát.

Ashton pontosan érkezett. Amikor kinyitottam az ajtót, arra számítottam, hogy szmokingban és virágcsokorral a kezében állít oda. Persze csak a meggyötört elmém alkotta a képeket. Ash, egy fekete kivágott ujjú pólóban érkezett, amin a Ramones  lógója díszelgett, akárcsak az enyémen. Amint észrevette, hogy tudatlanul is összeöltöztünk, nevetésben tört ki. Amikor észrevette az arcomon a feszültséget, belépett, és csak ennyit mondott:
– Kezdődjön a viadal!