Jól vagy?

Hello, skacok! Láthattátok, hogy az utolsó rész (11. fejezet), nem KEDD-en érkezett, amit a lelkes visszajelzéseknek köszönhetően kiraktam, azonban kicsit csalódtam. Fogalmam sincs, hogy mit vártam, de azért egy extra résznél lehet örömködni. Pipa, és megjegyzés. Bizony. Nem szeretnék könyörgni értük, mert nem ez a lényege az egésznek, de néha elbizonytalanodom. Fogalmam sincs, hogy ez most jól sikerült vagy elmegy. Szóval kérlek ne hagyjatok kételkedni.
Nem azt várom, hogy dicsérjétek, hanem véleményt írjatok.
P.S imádom, amikor izgultok, hogy "Mi lesz a vacsorán?", vagy amikor utáljátok Katyt...:D Imádom, és sokszor inspiráltok az ilyen kis kérdéseitekkel/ hozzászólásotokkal.

 Köszönök minden pipát, feliratkózót és megjegyzést,

Lana xx.

Becsuktam mögötte az ajtót.

– Ne aggódj! – nevetett. – Bízz bennem. Ashton Irwin mindenkit elvarázsol.

A kezem után nyúlt, és megszorította. A folyosón, még a szüleim elől elzárva, megcsókolt.

– Ígérem, hogy minden rendben lesz. – A tenyere közé fogta az arcom. – Ha meg ettől jobban leszel, a héten bemutatlak a szüleimnek.  Rendben?

Bólintottam. Az idegességem csökkent és már az járt a fejembe, hogy ez durva lesz.

Kéz a kézben léptünk be. Katy dühösen ránk meredt, majd kisimult az arca, amint meglátta Ashtont. Na, igen, én is így reagáltam először rá. Brice felemelkedett az asztaltól és kezet ráztak. Anyu már felszolgálta az első fogást. Nem tudtam mire vélni ezt a túlzott gyorsaságot és túlbuzgóságot. 

Ashton, Katy mellett, velem szemben foglalt helyet. Anyu a bal oldalamon ült, Brice pedig az asztalfőn.

– Együnk – javasoltam azonnal.

 Anyu és Brice rám meredtek. Anyu persze úgy érezte jól magát, ha megint lehordhat.

– Reggel nem ettél, igaz? Jaj, édesem, szólhattál volna... – sóhajtotta drámaian. – Katykém, te ettél?

Katy és én összenéztünk. Anyu viselkedése gyanús volt. Katy lassan bólintott, inkább nekem, mint anyámnak. Ashton előtt játssza meg magát, ami igazán bosszantó volt. Anyu műviselkedése az egész este folyamán érezhető volt. Mindig mosolygott, az este végére már rángatózott a szája. Nem mintha Ashton nem viccelődött volna, de anyunak mindig mosolyognia kellett.

– Mi a hobbid Ashton? – Brice átvette anyutól a faggatást.

– Teljes állású dobos vagyok – mosolygott és ivott egy korty vizet. – A barátaimmal, Calummal, Michael-lel, és Luke–kal. Most csatlakoztam a bandájukhoz.

Brice és anyu nosztalgiás módra bámultak a semmibe, Katy pedig úgy fülelt, hogy majdnem rámászott Ashtonra. Nem tudtam, hogy mindezt a Summer banda, vagy az ellenem felhasználható információkat gyűjti. Mindenesetre a feszültségem vízivással vezettem le. Töltöttem újra és újra a poharam, míg végül halaszthatatlanul a mosdóba kellett mennem. Elnézést kértem, és felpattantam. Első számú szabály, ha a pasid bemutatod a szüleidnek: ne hagyd egyedül egy percre sem, mert elszabadul a pokol. A mosdóból kijövet hallottam, hogy anyuék újabb kérdést tesznek fel a barátomnak. Nem szokásom hallgatózni, de amint a kérdés elhagyta anyu száját ledermedtem. Az egész este kezdett nem jó irányt venni.

– És az iskolával mi a helyzet?

– Egy éve végeztem – mondta Ashton lassan. Hallottam a hangján, hogy gáz van. – Finom, ez a csirke.

Ekkor beléptem. Mű mosolyogva, mindenre elszántan.

– Akkor idén ősszel mész egyetemre? – Anyu elejtve a füle mellett Ashton dicséretét, és figyelmen kívül hagyva a belépőm, tovább faggatózott.

– Nos, nem. – Mély levegőt vett, és épp készült kimondani, hogy soha nem tervez egyetemre menni, mert a banda az egyetlen lehetősége, ebben látja a jövőjét. Én elfogadtam, de tudtam a szüleim soha nem nyelnék be ezt a dolgot. Mániákusan rettegtem, hogy egyszerűen eltiltanak tőle. Így az esélyeim mérlegelve megtettem, életem legbénább elterelését. Levertem az asztalról a piros micsodás szószt. Az apró tál darabokra törött, szilánkokkal terítve be a konyhapadlót, amit egész nap olyan keservesen sokat sikáltam. A piros szósz, úgy fröccsent szét, hogy mindent beterített. Egy percig néma csend támadt, és beláttam, hogy nem elegendő ez a kicsi incidens.

– Ó a fenébe! – Felpattantam és gyorsan kapkodni kezdtem a szilánkokat. Nem terveztem, hogy levágom az ujjam. Csak egy pici vért akartam kikönyörögni, egy kis vágást, hogy anyu átalakuljon aggódó anyává. Azonban elég mély vágást összehoztam. 

Na, tuti, hogy ez elvonja a figyelmet. A szemem elöntötte a könny, és ledobtam az eddig összeszedett szilánkokat. A vércseppjeim elkeveredtek a piros micsodával, szinte meg sem lehetett különböztetni őket.

– Olivia! – Anyám felpattant és a kezébe rántotta a tenyerem. – Gyerünk, tisztítsuk ki. Csúnyának néz ki. 

Amint elsétáltam anyuval, láttam, hogy Ashton pocsékul van. Az arca falfehér lett, és a légzése felgyorsult, a pillantása tompa volt.

Amint lemostam a tenyerem iszonyat ostobának éreztem magam. A "halálos" sebem, nem volt több egy két centis vágásnál. A vér elkenődött, így jóval nagyobbnak és csúnyábbnak látszott a karcolás. Anyu stabilnak látta az állapotom így visszatértünk a konyhába. A szósz nagy része eltűnt, Katynek hála. Brice épp egy pohár vizet próbált Ashtonba erőszakolni.

– Köszönöm nem kérek – nyögte ki. 

Nem úgy nézett ki, mint akinek nem volt rá szüksége.

– Falfehér vagy! – ellenkezett Brice. – Hidd, el jót tesz.

Végül Ashton beadta a derekát és felhajtotta a vizet.

– Jól vagy? – Anyu rögtön odasietett.
Én is követtem. Zavart pillantása volt. Szinte remegett.

– Nem bírom a vér látványát – magyarázta, de nem úgy tűnt, mint akinek csak ennyi a baja. – Jobb, ha megyek.

Felemelkedett és rám nézett. Szinte könyörgött.

– Anyu én, elkísérem – jelentettem ki, mire a szüleim, sőt még Katy is, felhördült. – Nem hagyom, hogy így menjen  haza. Mi van, ha elájul, és beveri a fejét?

Jó kicsit túloztam és rájátszottam a dologra, de anyu lassan bólintott. Ashton sem ellenkezett, engedelmesen kiment a folyosóra és felhúzta a bakancsát. Követtem és magamra vettem a fekete kapucnis felsőm, majd beleléptem a tornacipőmbe. Brice még mindig nem békélt meg a gondolattal. Követtek a bejárati ajtóhoz.

– Mi lenne, ha hívnánk egy taxit? – próbálkozott.

– A friss levegő jót tesz neki. – Megtapogattam a zsebem, nálam volt a mobilom és némi apró. – Katy a tárcám ott a konyhapulton, ideadnád?

Kételkedtem benne, hogy egyáltalán még ott van, így jelentősen meglepődtem, amikor a kezembe nyomta. 

–   Köszönöm! – Hirtelen elöntött a hála és úgy gondoltam, hogy Katy sem velejéig romlott.

– Ne köszönj nekem semmit. Magamért tettem – sziszegte halkan, amint átnyújtotta, és rájöttem, hogy a fenyegetésemre célzott. Biccentettem és kinyitottam a bejárati ajtót.

– Köszönöm a meghívást és minden egyebet. – Ashtonba kicsit visszatért az élet, de még mindig úgy nézett ki, mint bármelyik percben elájulhat. – Jó estét!

Kezet fogott Brice–szal, és megölelte anyám. Aki túlságosan is közvetlen lett.

– De Olivia... – kezdte Brice, és láttam, hogy gondban van. – Te egyedül, hogy jössz vissza? Későre jár...

– Még világos van – méltatlankodtam, de már sötét volt.– Majd én visszajövök taxival. Minden rendben lesz. Jövök, amint végzek. Sziasztok.

Ashtont kilöktem az ajtón és becsuktam magam mögött az ajtót. Gyors lépésben haladva hagytuk el a kertet, majd az utcát. Lassabb tempót vettem fel, amint elhagytuk a környéket. Mindketten hallgattunk, így én a nyári estét próbáltam élvezni. A lassan lehűlő levegőt, az illatokat, és azokat a perceket, amikor a nap már lement, de még világos van. Ashton megfogta a kezem. Pont a sebest. Az arcom összerándult, amint hozzáért a bőre a sebhez. Nem akartam elrántani a kezem, de nagyon hajlamos voltam szitkozódni. Megálltunk. Ashton lenézett a tenyeremre, és összeszorította a szemeit. Fogalmam sem volt, hogy mit látott ő abban a viszonylag kicsi sebben, ami cseszettül fájt, amint kinyitottam a tenyerem, de, amikor kinyitotta a szemét megijedtem. Ashton szeme tele volt fájdalommal.

– Mi a baj?  – suttogtam és összezártam a tenyerem.

A hangomra feleszmélt, és közelebb lépett. A tarkómra csúsztatta a tenyerét és közel húzott magához.

– Ashton?

Nem válaszolt, hanem megcsókolt. Durván és kétségbeesetten. Hiába kérdeztem volna meg megint, hogy  mi baja, tudtam, hogy nem válaszolna, így elengedtem magam.