Rosszul válogatott társaság

Nem volt idősebb nálunk, de otthonosan mozgott a kordon mögött. Jenna elképedve nézett rám.
–  Nem ismerem! – szabadkoztam, mire Jenna megajándékozott egy "Persze!" nézéssel, mire hozzátettem. – Tényleg!

–  Itt van! – ordította Jenna bizonytalanul. Rámeredtem. Simán megúszhattuk volna, erre idehívja.
A tenyerembe temettem az arcom. A sor felénk fordult, és várták, hogy mit akar tőlem a srác. Drámára, és a véremre szomjazott a közönség.
–  Gyerünk! – mondta szigorú arccal, amint mellénk ért – Ki a sorból!
Mondanom sem kell a mögöttünk állók azonnal előreléptek, pedig még ki sem léptem a sorból. Jenna folyamatosan engem szidott. A srác elhúzta a szalagot, hogy kiléphessünk.
–  Tényleg nem mi voltunk! Akárki is mondta nem tudunk róla! – magyarázta a srácnak Jenna. Kétségbeesetten próbálta kimenteni magát. Lassan távolodtunk a sortól. A klub északi felén haladtunk.
–  Erre – utasított minden érzelem nélkül be egy ajtón.
–  Cseszd meg, nem hallgathatsz ki – vetette meg a lábát Jenna. – A jogaim?
–  Jimmy vagyok – mondta a srác mintha meg sem hallotta volna Jenna nyavalygását. Valahogy megnyugtató volt a féloldalas mosolya és a pillantása. Nem mintha egy gyilkos nem lehetett volna szimpatikus.
Szélesre tárta az ajtót, Jenna mégis a gyanúja ellenére bement. Jimmy biztatóan rám mosolygott. Majd amint beléptem becsukta az ajtót mögöttem.
–  Két évet karatéztam – mondtam a hunyorogva a gyér világításban. – Két perc alatt kiiktatlak.
–  Nem kell ettől félni – nevetett.
Jenna időközben előre sétált.
–  Liv! – Halk puffanás. Biztosan neki ment valaminek. – Hol vagy?
–  Most öltem meg – kiáltott vissza Jimmy nevetve. – Előre, utána jobbra.
Nem tudtam, hogy nekem vagy Jennának szólt. Mivel Jenna bevárt az ajtónál, elkerültem.
Kijutottam. A narancsillat megint bekúszott az orromban. Alig léptem párat, amikor mellém lépett valaki. Mielőtt odafordultam volna, megéreztem Ashton illatát. A feszültség elpárolgott belőlem. Rámosolyogtam.
–  Hello!
–  Hello – válaszoltam halkan.
Ashton átölelt, és én közelebb hajoltam. Ashton széles vigyorával rám ragasztotta a jókedvet. Csók helyett gyors puszit lehelt az ajkaimra, mint múltkor az ablaknál.
– Jimmy rendben idehozott?
– Igen, de szólhattál volna. – motyogtam a vállába. – Ijesztő egy fazon.
Nevetett.
– Ezzel egyetértek.
–  Jesszus, azt hittem, hogy a Green Day koncertre jöttem! – robbant be Jenna.
Hunyorogva körbenézett. Amikor megpillantott elnyílt a szája és zavarába Jimmyre nézett. Jimmy biccentett Ashtonnak.
–  Kösz – mondta Ashton, amint észrevette.
Felém fordult. Végig simított a vállamon.
–  Miért nem hozol felsőt magaddal? –A hangja gyengéd volt, de tudtam, hogy finoman dorgál is.
–  Khm... – köhögött színpadiasan Jenna, én meg megforgattam a szemem.
Ashton a vállamra tette a kezét és finoman átirányított a tömegen. A pavilon ismét üresen kongott. Bocsánatkérően néztem a hely felé, ami abszurd volt tekintve, hogy egy hely miatt szolidaritok. Ashton is észrevette és megszorította a vállam.
–  Jimmy tulajdonképpen miért is vágtál olyan pszichopata képet? – érdeklődött Jenna, ahogyan visszanyerte a hangját.
–  Szerintem megdobáltak volna paradicsommal, ha tudják, hogy becsempésztelek soron kívül – válaszolta mosolyogva.
–  És, meg is ölhettél volna! – szörnyülködött továbbra is a barátnőm. Nem akart leszállni a témáról.
–  Liv, jelentőség teljesen megfenyegetett – mondta, és  rám nézett. – Meg sem próbáltam volna.
Ashton és Jenna felvont szemöldökkel néztek ránk. Miközben Jimmy elmagyarázta a jelenetet, megérkeztünk a VIP részlegnek mondható emelvényhez. Ott, ahol a kiszökésem estéjén ültek a fiúk. Most is ott voltak.
–  Nem hiszem el, hogy tényleg karatéztál! – nevetett Ash.
–  Sziasztok! – üdvözöltek egy emberként a srácok.
Calum rám kacsintott, erős késztetést éreztem, hogy lerázzam Ashton kezét magamról. Így inkább Luke és Michael párosra néztem, akik egymás mellett ültek. Mindketten engem – rajtam Ashton kezét – bámulták. Nagyszerű. Most már tényleg furcsán éreztem magam. És akkor pillantottam meg nem messze Calumtól a mögöttünk fecsegő lányokat.

 Rosszindulatú pillantásokat vetettek rám, és nem javított a helyzetemen, hogy Ashton és én melléjük ültünk, mivel ott volt hely. Jenna láthatóan zavarban volt, ami irtó aranyos volt. Nem ismert senkit rajtam kívül így nem akartam cserbenhagyni. Mellém ült, Jimmy–vel a bal oldalán. Bűntudatom volt, hogy Ashton feltűnése miatt elhanyagoltam a barátnőmet, így halkan suttogtam:
–  Tényleg azt akarja a sors, hogy ma kövessem el életem első gyilkosságát?
–  Én is így vagyok... – mondta, és rám nézett. – Miért nem szóltál, hogy ti...?
Olyan pillantással néztem rá, mint amikor anyutól kérek valami reménytelennek ítélt dolgot.
–  Nem mi – kezdtem magyarázni. – Még nem volt időm beszélni veled. Sajnálom.
Ekkor a társaság egy emberként felnevetett. Jenna és én párhuzamosan működtünk a társaság többi tagjával így fogalmam sem volt, hogy miről van szó. Ideje volt visszatérni. Calum épp bemutatta a négytagú lány csoportot.
–  Tessa, Emily, Lola és – mutatott arra a lányra, aki beköpte a dobos sóhajtozást – ...Lily.
Jennával összenéztünk. Első számú közellenség neve: Lily.
–  Olyan klassz srácok, hogy ma felléptek – ujjongott Lola.
A lányok kedvesek, szépek voltak és semmi égadta világon semmi hiba jelét nem láttam rajtuk. Kivéve azt, hogy eltökélt szándékuk volt, hogy maradandó élménnyel menjenek haza. Fogalmam sem volt miért, de gyűlöltem a kezdetektől. Idegesítő volt a jelenlétük, és háttérbe szorultam mellettük. Calum valósággal ragyogott. Nem tudtam nem úgy nézni a lányokra, hogy ne a rossz szándékot lássam bennük.
–  Minden rendben? – hajolt Ashton a fülemhez. – Fura vagy.
–  Jól vagyok. – Folyékonyan hazudtam neki. – Vagyis kicsit frusztrált vagyok.
–  Szülők? – kérdezte megértően.
–  Semmi közük most ehhez – ráztam a fejem. – Mindegy.
Ashton megbökött, hogy jobb kedvre derítsen.
–  Hogy értetek ilyen hamar be? – ráncolta a homlokát Jenna a lányokra nézve. – Mögöttünk álltatok.
–  Ó – motyogja Em. – Egy srác behozott.
Calum büszkén meghajlott.
–  Szívesen hölgyeim...
–  Ó – mondtam Emily nyújtott meglepettségét utánozva. – Ti vagytok, azok, akik a dobos kézmunkáját istenítettétek?  Meg a ...
–  A vonzóságát? – segített ki Jenna, én meg rávigyorogtam.
–  Ó, igen. Szerintem ők voltak – bólogattam.
A négy lány fehér lett, főleg Lily. Kárörömmel töltött el, hogy levezethettem a dühöm, az indulatom okozóján. A fiúk nevetésben törtek ki. Calum csak később csatlakozott.
–  Lily volt az – mentegetőzött Emily. – Én nem mondtam semmit!
–  Ashton! – nevetett Michael. – Ez a hölgy nem tart vonzónak!
Ashton színpadiasan a szívére tette a kezét.

Jó érzéssel töltött el, ahogy elképzeltem a fenti jelenetet.
–  Hé, mi a gond? – Ashton meglökött a vállával. – Nem érzed jól magad?
Rámosolyogtam, biztosítva, hogy  minden a legnagyobb rendben. Azt azért még sem mondhattam, hogy épp most aláztam meg gondolatban Lilyt.
–  Igazán sajnálom, hogy magukra hagyjuk a hölgyeket... – tápászkodott fel Michael, elnézően mosolygott az ó–gató négyes fogatra. – De a közönség  nem vár meg.
Ashton felállt és feltette a piros kendőjét. Luke is csatlakozott, azonban Calum nem szakadt még el a bűvös négyestől.
–  Cal... – forgatta Luke nevetve a szemeit. – Nem mennek el. Itt lesznek, amikor végeztünk is.
Jenna vigyorgása elárulta, hogy ő is arra gondolt, amire én: mit lehet tudni...
A banda távozott, mi meg kínosan ücsörögtünk. Egészen addig, amíg Lily meg nem köszörülte a torkát.
–  Nos.. – mély levegőt vett.  – Sajnálom, a sorban  történteket...
Rámeredtem. Miért szórakozik?
– Olivia, tényleg...
– Egyébként Liv – hadarta Jenna segítőkészen.
– Csak a barátaimnak – néztem Jennára, majd Lilyre, aki épp átírta volna a fejében a nevem. Összepréselte az ajkait, és biccentett.
– Olivia. Oké.
Itt ellőtte a megbocsájtásra az esélyét.
Hajlamos lettem volna tenni az eszem, hogy nem tudom, miről van szó, de a "jobb ember leszek" projekt megkívánta, a hűvösen udvariasan viselkedésem.
–  Semmi gond.
Lily szemei összeszűkültek a reakciómra. Tudtam, hogy jól döntöttem. Elnyomtam egy mosolyt. Az elektronikus zenét, felváltotta az élő. Recsegett a mikrofon, gitár akkordok szólalt meg, beléfojtva Lilybe az esetleges megjegyzését. Lola felpattant és magával rángatta a barátnőit is. Elvesztek az ember tengerben.
–  Mi történt a sorban? – Jimmy nagyon elveszettnek tűnt.
–  Nem... – kezdtem,  de Jenna már eldarálta a történteket. –  ...mindegy.
A fiúk elkezdtek valóban zenélni. Felpattantunk, hogy a tömegbe vessük magunk. Jenna unszolására Jimmy is velünk tartott.
–  Nem kellene dolgoznod? – kérdeztem mosolyogva Jimmyt, de Jenna közbe lépett.
–  Jimmy felügyeli a tömeget.
Tagadni is kár volt. Jenna elvarázsolta Jimmyt. Ami vegyes érzelmekkel töltött el. Mondanám, hogy örültem, de nem ismertem Jimmyt. Így okkal féltettem Jennát.

Nem volt kedvem visszatérni a fiúk fellépése után a VIP részleghez. Így Ashtont követve a sötétített színpadra léptem. Valakinek el kellett tüntetnie a felszerelését. Luke–nak, Michaelnek és Calumnak könnyű dolga volt. A gitárokat be a tokba és visszacsajozni.  Ashton meg pakolgathatta a dob részeit.
–  Nem zavar, hogy te még itt szöszmötölsz? A többiek már rég elhúztak...
Behúzta a cipzárt a tokon. Felnézett rám
–  Ha ezzel traktálsz, nem fog gyorsabban menni. Segíts inkább. – A kezembe nyomta a két kisebb tokot, majd ő felkapta a tányérokat tartalmazó dobozt és a vállára vette a legnagyobb tokot.
–  Különben is. Mit gondolsz, Liv, ki pakolt el helyettem a múltkor? – Elindultunk ki, az autó felé. – Tudod, amikor hazáig kísértelek...
–  Emlékszem  – lihegtem, az utolsó métereket az autóig futva tettem meg.  – Ott voltam.
Ash kinyitotta a kis furgon csomagterét és bepakolta a felszerelését. Az autó oldalának dőltem.
–  Emlékszem – csapta be az ajtót, amitől az egész autó megrázkódott. – Igencsak emlékezetes percek következtek utána.
Ashton hozzám sétált, és közel hajolt. A bal kezét a fejem mellett pihentette. A hasunk összeért, a légzésünk elkeveredett. Szaporán vettem a levegőt. Mintha az első csókunk lenne...Várjunk. Az is.
–  A hazasétálásodra gondolsz? – suttogtam ránézve. – Csak nem találkoztál valakivel?
Gödröcskés mosolyt villantott rám.
–  Előtte találkoztam valakivel. – Ajkai súrolták az enyéim. Lábujjhegyre álltam, hogy elérhessem az ajkait.
–  Valaki csak nem alacsony? – nevetett és hátra húzódott, hogy ne érjem el.
Már a visszavágáson törtem a fejem, amikor hirtelen megcsókolt.
Lassan visszaereszkedtem a talpamra. Ashton az autóhoz préselt.
Az éjszaka csendjét megszakította a telefonom csörgése. Ashton egy hitetlenkedő nyögésbe préselte minden csalódottságát.

–  Sajnálom – motyogtam és előhalásztam. Ismeretlen szám volt. Bizonytalanul vettem fel. Ashton továbbra is az autóhoz nyomott.
–  Igen? – szorítottam a kezem a telefonra, bár Ashton feje a vállamon pihent így mindent jól hallott.
–  Liv, mit csináltok? – Katy hangja a frászt hozta rám. Így hajnalban.
–  Katy... Ezért felébresztettél? – dühöngtem.
–  Nem úgy tűnsz, mint aki alszik... Hol vagy valójában?
A hideg azonnal kivert.
–  Ha felhívtál, és felébresztettél, akkor már nem alszom. – Erőltettem magamra nyugodtságot. Ashton megszorította a szabad kezem. – Jennánál, de hisz tudod.
–  Add ide, ha ott vagy – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Anyám stílusát utánozva.
–  Alszik, mint minden normális ember ilyenkor. – Hangsúlyoztam a normális szót. –  Jó éjt, Katy!
–  Tedd oda a telefont, hogy halljam a szuszogását – hisztizett.
Ashton pedig odahajolt a fülemhez. Megfeszültem. Remélem, nem mondd semmit. Azonban csak hangosan venni kezdte a levegőt. Remekül imitálta az alvó Jennát. Megnyugodtam. Lassan kifújtam a levegőt.
–  Jó éjt Katherine!
Letettem a telefont.
Ashton újra megcsókolt, kiűzve a fejemből Katyt.