Fák

– Nem tudom eldönteni, hogy a barátnőm, vagy az ellenségem vagy – csóváltam a fejem, Jenna pedig sértetten felhúzta az orrát.
A könyvtárban voltunk, az internet szobában. Nem interneteztük, de itt legalább lehetett hangosan beszélni.
– De honnan tudhattam volna, hogy mi történt, ha nem mesélted el?

Jenna karba fonta a karját maga előtt. Jogosan volt sértett, de akkor sem volt jó ötlet így félre terelni a lányokat. Mindenesetre kimagyaráztam a dolgot, de zavart, hogy talán még sem hiszik el. Így Jennát kibékítve dióhéjban elmeséltem a kiszökésem történetét. Kihagyva a csókot. Úgy éreztem ez most nem tartozik rá. Még a végén elújságolja Katy-nek vagy anyunak.
– Ez már igen! Tudtam, hogy egyszer majd lázadni fogsz, de úgy igazán.
Barátnőm nagyon lelkes volt.
– Egyszeri alkalom volt – Forráztam le azonnal a témát. – Nincs több balhé, de tényleg. Nem akarok még hetekig otthon ülni. Így is Katy bosszút forral ellenem.
Közben elmeséltem a reggeli szituációt. Jenna hol leesett állal, hol kuncogva hallgatta.
– Észbontó a kiscsaj – hüledezett. De hirtelen elkomolyodott. – Vedd komolyan!
– Tizennégy évesen én is ilyen voltam – mosolyogtam. – Kinövi.
– Nem, nem voltál ilyen – mondta fintorogva. – Én vigyáznék.
Édesen rámosolyogtam, hogy "Rendben", de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Katy egy idegesítő tini, nem pedig egy gyilkológép.

***
Épp az éjszakai telefonálásunk folytattuk.
– Olivia... – kezdte Ashton én meg szinte rávágtam, hogy "Livia, csak Livia".
Nem volta oda a nevemért. Mindig a teljes nevemen szólítottak a szüleim a tanáraim, meg csupa olyan ember, akitől a hátamon feláll a szőr, ösztönösen utáltam a nevem. Azonban Ashton szájából még az Olivia is szexisen hangzott, így ráhagytam.
– Igen, Fletcher? – kérdeztem suttogva. Viszonoztam a kedvességét.

Nem akartam, hogy Katy hallgatózó füleit megüsse bármi mondat foszlány. A biztonság kedvéért bezártam az ajtót. A takarót magam köré csavartam és az ablakba ültem. Az ujjaimmal a hideg üveget simogattam.
– Ez övön aluli volt – mondta. – Bánom, hogy nincs középső neved, amivel idegesíthetnélek.
– Erre ott van a normális nevem is – fintorogtam.
– Tudtad, hogy azt jelenti, hogy... – kezdte, de félbeszakítottam.
– Olajfa? Igen, tudtam.
– Nem csak azt – nevetett. – Szép, és erős.
– Most találtad ki! – vádoltam nevetve.
– Nézz utána, így van – mondta mosolygós hangon. – Nem hazudnék ilyen komoly dolgokról.


Melengette a szívem a gondolat, hogy képes volt utána nézni, mondjuk nem lepett meg igazán. Amikor megismertem, pár hónapja, ő szólított először Liv–nek. Eddig mindenki másnak Livia, vagy Olivia voltam. Se Olive, se Liv. Valahogy mindez elviselhetőbbé tette a nevem.
– A tiéd meg azt jelenti, hogy kedves, és… hízelgő.
– Kőrisfát jelent. A többit meg nem tudom.
– Mindketten fák után kaptuk a nevünk. Klassz.
– Későn van. Hagylak aludni – mondta, és ásított.
Gyanítom, hogy ő akart aludni. Elmosolyodtam annak tudatában, hogy az ágyában fekszik, és majd leragad a szeme, de velem beszél.
– Aludj jól, Kőrisfa – suttogtam.
– Szép álmokat, Olajfa – mondta és én letettem a telefont.


Perecekig néztem a mozdulatlan utcánkat, majd visszamásztam az ágyba.

Reggel utánanéztem Ashton nevének. Nem találtam semmit, azon kívül, hogy kőrisfa, vagy egy ember, ami a városból jött, így maradtam az én jelentéseimnél.
Mosolyogva mentem le reggelizi, ami persze rögtön szemet szúrt Katy–nek. Néha felnézett rám, amint a gabonapelyhét kanalazta.
– Mi bajod?
– Semmi – válaszoltam és helyet foglaltam az asztalnál. Öntöttem egy kis tejet a gabonapelyhemre és gyorsan magamba lapátoltam. Jóformán meg sem rágtam.
Olyan leplezetlen örömmel bámultam a gabonapelyhes dobozt, hogy anyu is rákérdezett az okára. Nehezen szakadt el a pillantásom, az összetevőket felsoroló résznél.
– Ja... – mondtam, hogy észrevettem mindenki engem bámul. – Most tudtam meg, hogy Jenna elvisz suliba.

Mindenki folytatta a dolgát, kivéve persze Katyt. Feketére pingált körmeivel kopogtatott az asztalon. Úgy tettem mintha nem hallanám, hogy szándékosan vakarja az asztal felületét. A hideg rázott, de nem szóltam rá. A telefonom jelzett, hogy érkezett egy üzenetem.

Már reggel várt egy üzenet, ami természetesen Ashtontól jött, és közölte, hogy miattam szinte elaludt. Utána továbbra is folyamatosan bombázott az üzeneteivel. Zuhanyzás közben, fésülködés és fogmosás közben. Nem bántam. Vigyorogva válaszoltam.


Felnéztem és láttam, hogy Katy belemélyedt a telefonozásba. Óvatosan előhúztam a zsebemből. Szerencsés nap a mai, gondoltam és feloldottam a zárat. Ez Katyt szándékozta visszatartani.


Épp beléptem az üzenetekbe, amikor Katy villámgyorsan kikapta a telefont a kezemből. Azonnal utánanyúltam, de már csak a levegőt markoltam. Katy már lépésékkel előttem járt. Ujjaival vadul tapogatta a telefonom képernyőjét.
– Katy, tedd le! Most! – kiáltottam rá, és felpattantam a helyemről.
Iszonyú dühös voltam és nagyon közel állt Katy ahhoz, hogy megpofozzam. Tudtam, hogy annak olyan következményei lennének, amit még elképzelni sem merek. Még egyszer rászóltam, de láttam, hogy már olvassa az üzenetet.
– Anyu! – méltatlankodtam, mire anyu közbelépve, elvette Katytől a telefont. Nem ellenkezett. Elolvasta, és kifejezéstelenül rám meredt. Ashton kérlek, úgy–e nem írtál semmi félreérthetőt…
Anyu, ha jó anyaként akart viselkedni, totál eltolta azzal, hogy ő is elolvasta az üzenet. A szám tátva maradt a döbbenettől.
– Katy remélem, máskor a magad dolgával foglalkozol – jegyeztem meg rá nézve.
Remélem, hogy legközelebb jobb példát mutatsz neki, tettem hozzá magamba.
Visszaadta a telefont. Én meg zsibbadtan nyúltam utána. Megnéztem az üzenetet. Jenna volt az. A megkönnyebbülés hullámokban öntött el. Egészen addig, amíg meg nem láttam mit írt.

"Ashton írt üzenetet. Vele mész suliba. xx"

– Ki az az Ashton?